Nincs kijárás Pusztaszabolcsról, terelik a dunaújvárosi tehervonatokat

Vörös Attila   ·   2019.07.23. 18:00
6943

Már másfél éve nincs nyugodalma a dunaújvárosi tehervonatoknak, a 40a vonal újjáépítése miatt folyamatosan különféle kerülőutakon tudnak csak járni. A tavaly februárban kezdődött nagy terelésben a Kelenföld–Érd felső teljes kizárás miatt volt a legnagyobb a kerülő, ekkor a dunaújvárosi és dunai finomítói tehervonatok is Székesfehérváron át jártak – Pusztaszabolcs, vagy néha Rétszilas felé dízelvontatással.

A 40a vonal budapesti szakaszát idén április elsején adták vissza a forgalomnak, így véget ért az egy éven át tartó vasútfotós paradicsom Börgöndön, a tehervonatok újra a 40-es vonalon közlekedhettek. A vonalon fokozatosan vált egyre biztosabbá az üzem, de Érd környékén még mindig csak egy vágányon haladhatnak a vonatok.

Frissítés: korábban azt írtuk, hogy július 19-én pénteken kellett volna visszaadni a forgalomnak a Nagytétény-Diósd–Érd elágazás szakasz jobb vágányát is. Újabb információink szerint egészen augusztus 25-ig vágányzár van még kérve a jobb vágányra és a 30M vonalra (Érd elágazás–Tárnok), és csak azért nem tovább, mert a valós átadás ideje még nem ismert.

Újra dízeles szakaszt kell beiktatni a dunaújvárosi tehervonatok útjába. A képre kattintva galéria nyílik Vörös Attila fotóiból!

A felújítási munkálatok Pusztaszabolcson sem álltak meg: szombattól két hétig nem lehet kijárni az állomásról a 42-es vonalra Adony. Dunaújváros felé. A vágányzárat a 42-es vonalon is hasznosítja a pályafenntartás, és szerte a Pusztaszabolcs–Dunaújváros szakaszon eszközölnek kisebb-nagyobb fenntartási munkákat (síncserék, bozótirtás).

A személyvonatokat autóbuszokkal pótolják, a tehervonatok pedig a következő két hétben a Rétszilas–Mezőfalva–Dunaújváros vonalon járnak. A szerelvények továbbításában oroszlánrészt vállal a Floyd 001-es Melákja, de egy remot Szergej is a Rail Cargo Hungaria rendelkezésére áll. A CER részben saját géppel, részben a Starttól bérelt Szergejjel szolgálja ki a dunaföldvári bioetanol-gyárat, az AWT pedig szintén saját mozdonyaival húzza a vonatait. A terelés első napjaiban is feltűnt már a Kárpát Vasút saját Ludmillája, a 648 004-es gép vasárnap a GYSEV Cargo gyékényesi vonatát húzta.

A Kárpát-Lúd robog üres pőrevonattal Rétszilas felé

Érdekesség, hogy a mostani terelés alatt megmaradt a személyforgalom is a 43-as vonalon, míg a tavalyi, a vonalat sokkal kevésbé érintő (heti néhány tehervonat volt erre csupán!) terelésnél a Bézéket kapacitáshiányra hivatkozva buszokkal pótolták.

Augusztus 4-étől ismét fordul majd a kocka, akkor a 40-es vonalra nem lehet maj kijárni Pusztaszabolcsról, a pécsi intercityk és tehervonatok a Rétszilas–Dunaújváros–Pusztaszabolcs útvonalon fognak járni csörgős előfogattal!

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek