Orosz gépek nagy számban az orosz nemzeti légitársaságnak

iho/repülés   ·   2022.08.29. 09:00
original-1ft0

Óriásmegrendelés újabb és régebbi típusokból. Lehet, hogy még a Jak-42-eseket is elővennék? Kellene még 3500 új pilóta is!

Háromszázhuszonhárom új repülőgép megrendelése normális körülmények között világraszóló esemény, most a történet kicsit más, mert országon belüli lesz a gyártás és az üzemeltetés is. Az Aeroflot új elnök-vezérigazgatója, Szergej Alekszandrovszkij magának Putyin elnöknek referált a nemzeti légitársaság beszerzési terveiről.

Lássuk tehát a számokat: kétszáztíz példányra számít a légicég az új, engedélyeztetés előtt álló keskenytörzsű közepes hatótávolságú MC-21-esből, amely a prototípusokkal ellentétben kizárólag PD-14-es orosz hajtóművekkel repül majd, a hatósági folyamatot egyébként épp ez lassította le némiképp. A következő típus hetvenhárom példánnyal a Szuhoj Superjet, természetesen ez is a „New”, azaz túlnyomórészt orosz fődarabokból, sárkányból és (még nem tudni pontosan milyen) hajtóművekből áll majd.

A szovjet idők alapkonstrukciójának felélesztése a negyven Tu-214-es, érdekes, hogy a vezérigazgató nem említett egy másik újjáélesztésre kijelölt gépet, a szélestörzsű Il-96-ost. Igaz, a kínai együttműködésben épülő, új hosszútávú utódja sorsa még stílszerűen lóg a levegőben, ha a nehézségek ellenére mégis összejön a közös gyártás, az azért modernebb konstrukció lenne.

A mostani találkozó kapcsán nem hangzottak el időpontok, az anyavállalat, a Rostec korábban arról beszélt, hogy az orosz repülőgépipari egyesülés (UAC) 2025-ig több, mint száztíz, 2030-ig több, mint ötszáz gépet tervez összeszerelni.  Az viszont szintén figyelemre méltó, hogy a légitársasági főnök jelezte az államfőnek: a flottabővítés plusz állami támogatást igényel, és ami ugyancsak fontos: 3500 új pilótára lesz szükség, plusz nyolc szimulátor.

Az orosz, momentán túlnyomóan belföldi légiközlekedésre korlátozott légitársaságok gépéhségére jellemző egy újabb felvetés: a valóban rég nem gyártott és ma már igen ritkán látható háromhajtóműves, a Jak-42-es gyártását is fel kellene újítani. A hírek szerint az AT-Leasing április óta próbál az ügyben eddig kissé vonakodó légitársaságokat rávennei a dologra, a szóba jövő cégek az Iraero, a Red Wings és az UTair csoport. A Jak-42-es D, vagyis megnövelt hatótávolságú változatáról lenne szó, azzal, hogy a máshol tárolt gépek „kannibalizálása” szolgáltatná a szükséges alkatrész-hátteret.

Ami kevéssé teszi vonzóvá ezt a megoldást: az elavult és sokat fogyasztó Lotarev D-36-os hajtóművek, a fedélzeti mérnök szükséges jelenléte a pilótafülkében, sőt, egy szerelőt a gépeknek magukkal is kellene vinniük, mert sehol Oroszországban már nincs a reptereken ennek a típusnak a kiszolgálására képesített személyzet. A korlátozott, százhúsz utasra méretezett kapacitás sem elég a gazdaságossághoz. De a helyzet láthatóan azt diktálja, hogy a kevésbé vonzó megoldásokat is számba vegyék Oroszországban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek