Ötajtós MAN-t tesztel Hamburg

Ács Attila   ·   2014.02.19. 12:15
feherbuszcim

Hamburgban nem váltak be a duplacsuklós buszok, így talán ezek utóda lehet a 18,75 méter hosszú MAN Lion’s City GL, amelyet több hónapig fog nyúzni a Hamburger Hochbahn, természetesen az utasok bevonásával.

Az ötajtós típus egyáltalán nem új, az első példányt több mint tíz évvel ezelőtt, a 2002-es IAA-n mutatta be az akkor még NEOMAN nevű cég. A busz ugyan Neoplan néven futott, de a Neoplan Centroliner és a MAN Lion’s City között csak a homlok- és a hátfal volt az egyetlen lényeges különbség, mind a két típuscsalád az MAN 3-as alacsony padlós szériájának alapjain nyugodott.

Budapesten már járt ilyen<br>(fotó: MAN)

2008-ban úgy döntött az MAN, hogy Neoplan márkanéven nem gyártanak többet városi buszt, ez alatt a hat év alatt a Centroliner ötajtós változatából is csak néhány példány készült, az üzemeltetők inkább a hagyományos három- és négyajtós kiviteleket keresték.

2011-ben aztán ismét felmelegítette az ötletet a cég, a sok egyéb újdonsággal is felszerelt tesztbusz Budapesten közlekedett majdnem egy évig, de egy rövid ideig járt például Miskolcon is, sőt egyéb európai városokban is tesztelték.

A hibrid MAN-ekről ismert tetőspoiler ugyan csak a légkondit takarja, de jól áll a busznak<br>(fotó: Hamburger Hochbahn)

A hamburgi tesztbuszt a legforgalmasabb vonalaira szánja a Hamburger Hochbahn, az öt ajtótól gyorsabb utascserét várnak, de a közel egy méterrel megnövelt hosszúság és az átalakított belső tér miatt az MAN befogadóképessége is nagyobb a társaság jelenlegi csuklósainál. Kívülről is történt némi változás; a hibrid buszokra jellemző „spoilert” és egyéb díszítő elemeket kapott a tesztbusz.

Az utastér kellemes színvilágú, tágas, világos, a csuklóharmonika átereszti a fényt<br>(fotó: Hamburger Hochbahn)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek