Pályafelújítás Lengyelországban

iho/vasút   ·   2017.09.30. 18:45
lengyel_felujitas_kislid

A PKP, a lengyel államvasutak, a PORR Polska Construction és Trakcja System aláírták azt a szerződést, amely az E30-as jelű vasútvonal felújítását foglalja magában Kędzierzyn Koźle és Opole Zachodnie között. A tender értéke 95 millió 300 ezer euró, amelyből a Connecting Europe-program alapján 60 millió 20 ezret az Európai Unió áll. A projektet az aláírástól számított ötven hónapon belül be kell fejezni.

Csepp a tengerben – de mégis valami

Az átépítéssel kicserélnek kilencvenegy kilométernyi felépítményt és vágányt, a felsővezeték-rendszert, négy hidat és öt völgyhidat, valamint számos aluljárót és útátjárót generális felújításnak vetnek alá. Modernizálják a biztosító-berendezést és a forgalomirányítást, emelik az állomások komfortját, többek között 55 és 76 centiméter magas peronok is épülnek, a peronokon felújítják a bútorozást, világítást és a perontetőket.

A felújítással tovább növekszik a ma rendkívül erősen igénybevett, negyven kilométer hosszú vonal vonzereje, több szakaszon kétszeresére nő a megengedett sebesség, erősen nő a vonal kapacitása. A szerződés aláírásának alkalmából Arnold Bresch, a PKP igazgatótanácsának tagja úgy értékelte, hogy a vonalszakasz megújulásával a nemzeti vasútfeljújítási program új szakaszába lépett, érezhetően gyorsabb és biztonságosabb lesz a vasút.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek