Pár nap és a fél világ: Szingapúr az óriásgépen 2.

Este nyolc, Changi

Csupán egy pillanatra, de párás meleg csapja meg az utazót, mikor a SuperJumbóból a híres ázsiai repülőtérre lép. Oda, ahol évente több, mint 51 millió utas fordul meg, így a világ hetedik legforgalmasabb légikikötőjének tekinthető. A monumentalitás helyett itt vidám színek, padlószőnyeg és sok-sok növény fogadja az utasokat.

Ha valahonnan lehet utastájékoztatást tanulni, akkor ezekből a szupermodern átszálló pontokról érdemes ellesnie pár fogást a magyar szolgáltatóknak is. Több nyelven, piktogramokkal és egyértelműen tudnak kommunikálni sok ország, sok kultúra milliónyi utasával. Gyorsan találtunk egy zuhanyzóval és átöltözési lehetőséggel is felszerelt várakozó részt, majd a terminálok és repülőtér környékének felfedezésre indultunk. Jelen írásunk terjedelmi korlátai miatt nincs lehetőség a repülőtér bemutatására, így csak pár képben érzékeltetjük méretét és az európai központoktól eltérő kialakítását.

A hazafelé tartó óriásgép éjfélkor vág neki a 13 órásra tervezett repülőútnak Párizsba. Új személyzet foglal helyet a pilótafülkében és az utastérben is. Újak az utasok is a gépen, kivéve a mi csapatunk. Most három féle dinnyéből álló gyümölcs ízelítő, natúr pulykahúsos előétel, francia sajt, vaj és baguette vár minket a tálcán. Ehhez vadast és csokis sütit választunk a menüből. Még a repetázás lehetőségét is felajánlják, valamint többször fordulnak még az alkohol tartalmú italokkal is a fedélzeten.

Pazar kiszolgálásban volt részünk a turista osztályon. Filmnézéssel és videojátékkal múlattuk az időt, mert gyakorlatilag az éjszakai sötétséggel együtt haladunk nyugat felé. A kabin ledes világítását mesterségesen változtatják, ezzel megpróbálva segíteni az utasok áthangolódását. A kedves személyzettel lehet beszélgetni szakmai kérdésekről is, nagyon szeretik a flotta új büszkeségét, alig van műszaki problémájuk. Sajnos biztonsági okokból nem tudták megmutatni a személyzeti hálófülkét, így csak elmagyarázták a hosszútávú repüléshez kapcsolódó személyzeti beosztásokat, pihenési lehetőségeket. Az egyik utastárs Mekkára vonatkozó kérése után gyorsan elfüggönyöztek egy konyharészt és a lehetőségekhez képest intim helyet alakítottak ki számára az imádkozáshoz.

Reggel hat, Charles de Gaulle

Arcul csap minket az ősz Párizsban. A párás harminc helyett csak metsző tíz fokot mutat a hőmérő, sárgulnak a levelek és lóg az eső lába. Az Alitalia jegye fél napot hagyott számunkra a francia fővárosra, így gyorsan az elővárosi gyorsvasúthoz rohantunk, hogy a kötelező top három turista látnivalóra jusson idő. Az RER álmos emberekkel rohan a város felé, és meg kell várnunk az első kávézó kinyitását is, hogy egy meleg croisson mellett értékelni a tudjuk a párizsi reggelt és a sétálás lehetőségét. Délutánra érkezünk vissza a Charles de Gaulle repülőtérre, hogy az Air France egyik A318-as gépjével elinduljunk Bologna felé. Ez a rövid típus is viszonylag ritkaságnak számít, mert mindössze hetvenkilencet gyártottak le a legkisebb légibuszból. Ugyan tizennyolc példánnyal itt repül a legtöbb, de Budapest felé ritkán fordul meg, itthon a TAROM egyes példányait lehet néha látni. Sajnos az Airbus NEO sorozatból sem lesz ilyen kis gép, mert ezt a méretkategórát az erre optimalizált E-jet és CSeries gépek fogják uralni a jövőben.

Ennek a típusnak a kipróbálása sajnos most álom maradt, mert a check in pultnál közölték a rossz hírt, túltöltés miatt átfoglaltak minket egy másik járatra. Sajnos nem lehetett mit tenni, mert a légitársaságnak joga van eltérő útirányon elvinni a célállomásra, pláne amennyiben az indulási és érkezési időpontokban csak percnyi eltérések vannak. Így az A318-as nélkülünk indult el Bolognába, miközben a kis csapat egy Róma felé induló A321-esbe kezdte meg beszállást. A repülésbarát pillanatnyi szomorúságát a többi utastárs azzal a gondolatmenettel oszlatta el, hogy amennyiben jó előre ülünk a hosszú testű Airbusban, és nem nézünk hátra, akkor majdnem olyan érzésünk lesz, mintha a kisebb gépen utaznánk.

A beszállítás egy érdekes módját mutatta be az Air France, amikor a csőben történő séta végén váratlanul nem az ott álló gépbe érkeztünk, hanem egy éles jobb fordulóval egy lépcsőn találtuk magunkat és szépen egy buszhoz kellett lesétáltunk. Kanyargós közlekedéssel átvittek minket ugyanazon terminál másik oldalára, majd újabb lépcsőzés következett, hogy végül csak egy fránya csőből szálljunk be egy ugyanolyan típusú repülőgépbe (F-GTAT).  Nyilván ez a módszer sokkal egyszerűbb volt, mint a beszálló kapu módosítása, mert akkor 3-4 perc alatt a terminálon átsétáltunk volna a megfelelő helyre.

Egy óra és negyven perc repülés következett az ingerszegény gépen. Sajnos az A380-ason megismert kiszolgálás és figyelem itt is lekopott az európai utakról. Talán csak a rendkívül vastag fedélzeti magazin érdemel pár szót, amely közel 200 oldalon hirdeti az átlag magyar számára alig ismert francia luxusmárkákat. Nem csoda, hogy az Air France is menekül a rövidtávú európai piacról, egyre több útvonalon HOP néven, félig fapados modell szerint szervezi át egyes európai járatait.

Nem terveztük, hogy ma is erre a repülőtérre érkezünk. Ugyan most alig másfél óránk van, de a bejáratott pizzás meglátogatása nem maradhatott ki. A szemét pedig csak egyre gyűlt az épület szemeteseiben és környékén. Ennek már fele sem tréfa. Lassan kezdett közegészségügyi kérdéssé válni a történet, mert az elmúlt 24-48 órában biztos nem vitték el a szemetet a tranzit területéről. Azaz vélhetően a repülőtéri alkalmazottak próbáltak úrrá lenni a sztrájkoló takarítók által okozott körülményeken. Pontosan indultunk végső célállomásunk, Palermo felé egy Alitalia gépen, hogy az alig 1 órás repülést követően megérkezzünk a szicíliai városba, ahova igen kalandosan tartottunk kikapcsolódni.

Összességében hat átszállással, 32 óra és 20 perc repüléssel jutottunk el Budapestről Palermóba, majd pár napos szabadság után haza. A teljesség kedvéért eláruljuk, hogy hazafelé az árban legkedvezőbb Palermo–Róma (Easyjet)–Budapest (Wizz) útirányt választottuk.

Még az olasz újságokban olvastuk, hogy a repülőtéri takarítók szakszervezetének még pont időben sikerült megállapodni, így nem kellett a római repülőteret bezárni a vállalhatatlan szeméthelyzet miatt, hazafelé már relatíve tiszta repülőtérrel találkoztunk.

Az utazások alatt négy légitársaság (Wizz Air, Alitalia, Air France, Easyjet), nyolc gépén, de a tervezettől eltérően csak egy gyártó négy típusával (A319, A320, A321, A380) 16 ezer 575 mérföldet repültünk. Az összes repülőjegyre személyenként alig több, mint 35 ezer forintot költöttünk. Ebből a legolcsóbb a Wizz Air 1390 forintos jegyei voltak, szintén az olcsó kategóriába tartoztak a 15 euróért foglalt Easyjet-jegyek, míg az Alitalia (error fare) jegyeket a bődületes repülés fényében kell olcsónak nevezni. Megérte? Egy vérbeli repülésbarát vagy egy igazi mérföldgyűjtő nyilván nem kérdez ilyet. Nyilván nem szeretném megtudni, hogy ennek az  élményrepülésnek mekkora ökolábnyoma volt a környezetben. Az utastársak egyikének megfogalmazása szerint ennyi moziért és ennyi kávéért még abszolút értékben is megérte az utazás. Csak azt a rengeteg kötelező, illetve a plusz biztonsági átvizsgálást hagytuk volna ki.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!