Újabb nyolc „vonat + repülő” útvonalat indít el az SNCF és az Air France
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
A párizsi Charles de Gaulle és Orly nemzetközi repülőterekről így már negyvenegy útvonalon válik elérhetővé egy jeggyel a vasút és a repülés kombinációja.
A francia nemzeti légitársaság az egyik legkorábban alapított, egyben a legsikeresebb működő vállalat a maga műfajában...
A két nagysebességű vasúti szolgáltatás egyesülését követően a Csalagutat használó vonatok márkája marad meg, megújuló kinézettel.
Az SNCF Voyageurs a napokban indította el az Ouigo Train Classique elnevezésű diszkont járatokat, azzal a céllal, hogy a személyautókról és távolsági buszokról a vasútra csábítson utasokat.
A Lonely Planet könyvbe foglalta Európa legszebb vagy legkalandosabb tíz vonatútját. Utazzon el Párizsból Berlinbe vagy az Adria IC-vel Budapestről Splitbe – akár a könyvet olvasva, akár pedig a vonatra felülve!
Párizsban több mint hétszáz fő részvételével, vasúti csúcstalálkozón mutatták be az európai vasúttársaságok vezérigazgatói által aláírt szándéknyilatkozatot, amelyben elkötelezettségüket fejezik ki az európai vasutak fejlesztése mellett.
A Hsziant a Párizs délkeleti részén fekvő valentoni terminállal összekötő szolgáltatás februártól irányonként már heti rendszerességgel közlekedik.
A két európai metropolisz között nagysebességű Frecciarossa 1000-es szerelvényeken lehet száguldani. Jegyek már 23 eurótól.
Folytatódik a két nagysebességű vasúttársaság egyesülése; az Eurostar márkanevet viszik majd tovább, a központ Brüsszelben lesz.
A nagysebességű francia szuperexpresszek a légiközlekedés életképes alternatívájává váltak az elmúlt évtizedek alatt. Nincs megállás: jön a TGV M is!
A társaság csak idén öt új fuvart indított, nyolc célpontot összekötve.
A részvényesek 250 millió fontot fizetnek vissza a bankoknak, ezzel az Egyesült Királyság és a kontinentális Európa közötti nagysebességű vasúti szolgáltatás elkerüli a csődöt.
Útjára indul a Connecting Europe Expressz: a szerelvény A Vasút Európai Éve részeként az ősz elején fogja végigturnézni Európát.
A cseh főváros évi 675 millió foritnyi pénzt költene a nightjetek népszerűsítésére, az üzemeltetési költségek támogatására.
Nem a fertőzésveszély, inkább a válság okán marad el a nagy találkozó. A szalonok pedig hasznosak lennének az iparágnak – és élvezetesek is...