Péntek, szombat: zaj és lezárások, ünnepi főpróba

MTI   ·   2011.08.17. 12:14

Útlezárásokra és erős zajhatásokra számíthatnak a fővárosban tartózkodók a tisztavatás főpróbája, illetve az augusztus 20-i ünnepség ideje alatt - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közlemény szerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tisztavatási ünnepségének főpróbáját péntek délelőtt, a Hősök terén tartják. A főpróba, valamint a szombati ünnepség ideje alatt a Hősök terén és környékén útlezárásokra, illetve a tömegközlekedési járművek elterelésére kell számítani.
A tér felett a honvédség repülőgépei és helikopterei kötelékrepülést hajtanak végre, amely erős hang- és zajhatásokkal jár majd - közölte a HM.

Kapcsolódó hírek

Közút Autóbuszközlekedés

Négyen akarták, végül hárman indultak, de a MÁV-Csoport „nyert”, átmenetileg: eredménytelen a szegedi busztender

iho/közút   ·   2026.04.29. 12:00

Nyolc plusz két évre írta ki Szeged a helyi buszközlekedési szolgáltatásra a közbeszerzési eljárást, de minden pályázó jóval az előre meghatározott kereten felül vállalta volna. Két év múlva írják ki újra a tendert, addig marad a mostani szolgáltató a jelenleg is érvényes feltételekkel.