Péntektől három hétig nem közlekednek a vonatok Tatabánya és Biatorbágy között: a MÁV–Volán-csoport megerősített létszámmal segíti az utasok tájékozódását

iho/vasút   ·   2023.10.25. 15:00
00_pentek_vaganyzar

A Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom vonalon a decemberig tartó felújítás legnehezebb, második üteme október 27-étől, péntektől indul. Ennek során három héten át, november 17-éig szünetel a vonatközlekedés Tatabánya, illetve Szárliget és Biatorbágy, éjszakánként pedig Tatabánya és Budaörs között. Kizárólag pótlóbuszok fogják szállítani az utasokat, ezért az első ütemhez viszonyítva kétszer annyi járművet vezényelt a vonatpótláshoz a Volánbusz.

A hosszabb közúti menetidők, illetve az M1-es autópálya forgalmi kockázatai miatt a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45–60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig akár 30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.

A MÁV–Volán-csoport arra kéri utasait, hogy a megszokottól eltérő közlekedési rend idején ne megszokásból utazzanak: minden, az 1-es fővonalat érintő utazás előtt tájékozódjanak a közlekedési vállalat hivatalos felületein, ahol a legfrissebb hírek és információk megtalálhatók.

Az állomásokra kihelyezett az útbaigazító táblák és a megfelelő pótlóbuszt jelző helyszínrajzok mellett az egyes helyszíneken a MÁV–Volán-csoport munkatársai és diákmunkások is segítik majd az utasokat. A módosított menetrendek elérhetők, az utasaink az Elvira és a MÁV applikáció menetrendi keresőjében tudják legkönnyebben megtervezni az utazásukat.

A hivatalos felületeken a felkészülés és eligazodás megkönnyítése érdekében – a belföldi és nemzetközi vonatokat érintő változásokon, az ezek helyett eltérő megállási renddel közlekedő S10-es, X10-es, S100-as, S101-es és IC jelölésű pótlóbuszok leírásán kívül – közlekedési rendeket, térképeket, állomási helyszínrajzokat, térségenként, településenként utazási javaslatok, jegyvisszatérítési és késésigazolási információkat is közzétettek.

Az elővárosi térség jelentős gépjárműforgalmat lebonyolító közútjain lassabb a haladás a vasúthoz képest, illetve az M1-es autópályán gyakran alakulhatnak ki dugók a gépjárművezetők figyelmetlensége vagy a közlekedési szabályok be nem tartása miatt, ezért a távolsági és nemzetközi vonatokkal utazóknak akár 45–60 perccel, Tatabánya és Budapest között az elővárosban utazóknak pedig 10–30 perccel hosszabb eljutási idővel érdemes számolniuk.

A MÁV–Volán-csoport egyeztetett az autópálya üzemeltetőjével arról, hogy a teljes pályazár három hete alatt az M1-es érintett szakaszán elhalasztottak minden olyan tervezett munkavégzést, ami a közlekedést akadályozná vagy lassítaná.

A közlekedési vállalat szakemberei ugyancsak folyamatos kapcsolatban állnak a katasztrófavédelem, a mentők és a rendőrség illetékeseivel annak érdekében, hogy baleset vagy rendkívüli helyzet esetén azonnal és egyeztetett módon tudjanak beavatkozni a helyközi közlekedésben résztvevők érdekében.

Helyjegy nélküli utazás

A Budapest és Sopron, illetve Szombathely között közlekedő, valamint a Mura és Dráva nemzetközi intercityk helyjegy váltása nélkül vehetők igénybe. Utasaink a nemzetközi vonatokon (Railjet xpress, eurocity, nemzetközi gyorsvonat) ugyancsak helyjegy váltása nélkül utazhatnak az 1-es vonalon a belföldi forgalomban. A külföldi szakaszra továbbra is fakultatív, ám – az eddigi tapasztalatok alapján – ajánlott a helybiztosításról gondoskodni.

A fővárosból Tatabányára, illetve azon túl, Győr, Sopron, Szombathely, illetve Bécs, Graz felé utazókat kérjük, hogy a Budapest-Kelenföld állomásról (BKK, Etele tér) induló gyorsjáratú IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe a több helyen megálló pótlóbuszok helyett.

A Tatabánya felől Kelenföldre utazó utasokat ugyancsak arra kéri a MÁV, hogy lehetőség szerint a Tatabányáról, a Jedlik Ányos utcából induló IC-pótlóbuszokat vegyék igénybe. Ezen pótlóbuszok számát is jelentősen megemelték.

Őrmezőn is megállnak a reggeli pótlóbuszok

Az előzetesen felmért utazói igényeknek megfelelően a reggeli időszakban 6:40 és 8:45 között félóránként, a Tatabánya felől Kelenföldre érkező autóbuszok leszállítás céljából megállnak Budapest-Kelenföld vasútállomás M BKK (Őrmező) megállóhelyen is, így gyorsabb az eljutás az M4-es metróhoz.

Akik a közlekedési rend változása miatt lemondanak az utazásukról a Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalra érvényes, de fel nem használt menetjegyük árát – kezelési költség levonása nélküli – visszatéríti a MÁV–Volán-csoport.

Előzetes és helyszíni tájékozódás

Az érintett győri fővonali és a Székesfehérvár–Komárom vonali állomásokon, megállóhelyeken, továbbá a buszmegállókban is megkezdték az újabb menetrendi és térképes tájékoztatóanyagok, eligazítótáblák közzétételét. Az IC-pótlóbuszok, valamint az S10-es, X10-es, S100-as és S101-es buszok oldalán, elején is feliratok teszik egyértelművé, melyik vonattípust pótolják.

A vonatokon, állomásokon a hangosbemondás és a kijelzők is felhívják a figyelmet a változásokra. A teljes pályazár miatt a MÁV–Volán-csoport arra kéri utasait, hogy ebben a három hétben ne megszokásból utazzanak: kövessék az állomásokon az útbaigazító táblákat, helyszínrajzokat, hogy könnyebben megtalálják az alkalmas pótlóbuszt.

Az állomásokon, megállóhelyeken a második ütem ideje alatt is munkatársak és diákmunkások segítik majd az utasaokat, útbaigazítják őket és készséggel válaszolnak a kérdéseikre.

Már október 13-ától elérhető a MÁV honlapján, a vágányzári hírek menüpontban a teljes vágányzár három hete alatt érvényes menetrend. Az Elvira és a MÁV applikáció online vonatkereső és jegyváltási felületeinken a megfelelő indulási és érkezési állomások, valamint az október 27-i vagy az utáni utazási dátum megadásával a módosított menetrendek szerint gyűjti ki a javasolt vonatot, illetve pótlóbuszt, továbbá jelzi az átszállásokat is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek