Pünkösdi vonatkövetés

Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor Tevan Imre kollégámmal elhatároztuk, hogy idén végig autóval követjük a Székely gyors-Csíksomlyó expressz útját. Azt előre gondoltuk, hogy bár a vonat sok helyen elég lassan cammog, mégsem lesz egyértelmű, hogy mindig elé kerüljünk. Románia egy óriási ország nagyon kevés és rövid autópályával, az elkerülő utak építése pedig nem divat, így már a közepes méretű városokon való átevickélés is komoly időveszteségeket okozott. Azért megpróbáltunk helytállni, bár a hazaúton Gyulafehérvár után két kamioncsorda között már csak bottal üthettük az összevont zarándokvonat nyomát...

Pénteken korán reggel, a vonattal nagyjából egy időben indultunk el Budapestről. Első izgalmas téma a zarándokvonat átemelése a dízeles 101-es vonalon, itt a vonat élén a 324-es Szergej és a 154-es Csörgő dolgozott. Bárándnál fotóztuk le, aztán irány a határ, ahol nem lehetett előre tudni, mennyit kell majd várni. A vonatot nem lehetett már itthon megelőzni, a Püspükladány–Biharkeresztes vonal elég haladós. Szerencsénkre a határ teljesen sima volt, öt perc alatt átjutottunk. Egy kis pihenő és a román utakra kötelező matrica megvásárlása után némi előnnyel folytattuk az utat. Előnyünk Nagyváradon jelentősen csökkent, ráadásul nagyon hamar ízelítőt kaptunk a romániai vezetési stílusból is. Kész csoda, hogy karcolás nélkül megúsztuk a négynapos kirándulást.

Nagyvárad után az 1-es számú úton haladtunk tovább Élesd és Kolozsvár irányába. A menetrendet nézegetve a Királyhágón nagyjából egy vonalba került velünk a vonat, szerencsére az autóból kinézett, út menti fotóhely jónak bizonyult. Csupán néhány percet és két másik személyvonatot kellett várnunk, mire feltűnt az impozáns különvonat a két román dízellel az élén. Kolozsvárig szintén nincs felsővezeték, ezért a magyar dízeles szakaszhoz hasonlóan a román fél is átemelte a szerelvényt.

A sikeres fotózás után úgy döntöttünk, kihasználjuk a Kolozsvárt és Tordát elkerülő autópályát, és a vasúttól eltávolodva próbáljuk beérni a vonatot Dédánál. Bár a sztráda kifejezetten jó minőségű, haladós volt, Torda után ismét sima közúton kellett mennünk, amit ráadásul minden faluban feltúrtak csatornázás vagy útjavítás miatt. Egy kis késést a vonatunk is összeszedett, így nagyjából 10 perccel voltunk előbb Dédán... A Dés–Betlen–Szeretfalva szakasz így teljesen kimaradt a fotózásból, ha viszont ide megyünk, akkor aznapra már elköszönhettünk volna a vonattól.

A Maros völgye csodálatosan szép, a forgalom sem volt vészes, a vonat ráadásul elég lassan halad – volt hát időnk fotóhelyet keresgélni. Dolgunkat azért nehezítette, hogy a vasút és a közút a folyó eltérő oldalán halad, ráadásul az éppen kisütni készülő nap teljesen szemből, a vonat mögül akart sütni. Végül egy szűk, alagutas résznél álltunk meg Hargita megye határának közelében, ahol rövidesen elő is tört a Traxx, nagyjából 15 kilométeres óránkénti sebességgel. Aztán hiába iparkodtunk, Gyergyóig megint nem láttuk.

Itt aztán szereztünk egy kis előnyt, amit hegymászásra használtunk fel. A Csíkszentdomokos fölött elhaladó hosszú szerelvénynek sikerült egy kellemes ívet találnunk, ahol kisvártatva meg is jelent a Mátyás-mozdony a 16 vagonnal. A Csíkba érkező vonat elkezdte szétosztani az utasokat előbb a felcsíki falvakban, majd dél felé haladva egészen Bükszádig közlekedett. Örülhettünk, mert innentől gyerekjáték a vonat előzése, cserébe viszont besötétedett, így a csíki szakasz fele útján, Madéfalván abbahagytuk péntekre a munkát. Illetve nem, szerencsére a szállásunkon volt internet, így egy egyképes gyorsjelentésre még futotta az erőből. Azon a mini cikken többen fölháborodtak, szerintem egy ilyen fárasztó nap után azért nem annyira rossz teljesítmény.