Reptéri vasút, budapesti helyiérdekű a Kormányinfón

iho   ·   2016.11.10. 15:54

A kormány célja, hogy rövid időn belül megépüljön a ferihegyi vasút – közölte Lázár János kancelláriaminiszter a 69. Kormányinfón. A kérdésre, hogy vajon hol és milyen forrásokból épülhet meg, a következőket felelte: uniós forrásból a 100a (Budapest–Cegléd–Szolnok) vasútvonal nyomvonalának megváltoztatása, saját erőből pedig egy külön ingajárat – közelebbről nem fejtette ki, mire is gondolt – létesítése elképzelhető, mindkettő 110-150 milliárd forintos áron. Felül kell vizsgálni a gyorsforgalmi út helyzetét is –  tette hozzá.

A Budapest–Belgrád vasútvonal korszerűsítésének egyetlen jelenlegi akadálya, hogy a finanszírozást nyújtó Kína elfogadja-e a brüsszeli feltételeket, ennek megléte esetén kezdődhet a beruházás.

A 3-as metró felújításának késedelmét nem a kormány okozza – ezt egy újabb kérdésre felelte. A 137 milliárdos támogatás és a 60 milliárdos kormányzati kezességvállalás megvan, tehát rendelkezésre áll minden fedezet.

A budapesti helyiérdekű vasút helyzetéről a következőket nyilatkozta a miniszter: a magyar állam tulajdonba és birtokba veszi a HÉV-et. Először az üzemeltetést veszik át, utána következhet a rendbe tétel. Mivel már nem a BKV alá tartozik a HÉV, a kötöttpályás fejlesztési programok része lehet a rekonstrukció.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek