Rövid leállás a reptér egyik pályáján: valaki átmászott a kerítésen

iho/repülés   ·   2021.08.10. 08:15

Egy zavart férfi jutott be a budapesti repülőtér területére hétfőn este, a reptér fegyveres biztonsági őrei elfogták, de az egyes futópályát rövid időre le kellett zárni az esemény miatt, adja hírül az Airportal.hu.

Az esemény miatt több repülőgépnek várakoznia kellett, vagy a másik futópályáról tudott felszállni, mert a személy elfogását követően ellenőrizni kellett az érintett területet.

Az incidenssel kapcsolatban a portál a repülőtér üzemeltetőjénél érdeklődött, a Budapest Airport a police.hu oldalon megjelent közleményt továbbította szerkesztőségünknek.

A rendőrségi közlemény szerint egy zavart férfi 2021. augusztus 9-én 19 óra 14 perckor egy őrbódéra felmászva átugrott a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kerítésén, majd a védelmi rendszert rángatni kezdte. Az esetet észlelve a reptér fegyveres biztonsági őrei (FBŐ) azonnal a helyszínre mentek, a férfi azonban agresszíven lépett fel velük szemben, és egy fémrúddal hadonászni kezdett.

A zavart állapotban lévő embert az egyenruhásoknak sikerült testi kényszerrel ártalmatlanná tenniük, majd megbilincselniük.

Időközben – a biztonsági szolgálat riasztása alapján – a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság járőrei is odaértek a férfihez, akihez mentőt hívtak. Elsőként a reptér mentőszolgálata látta el a személyt, akiről időközben kiderült, hogy a BRFK XVII. kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer birtoklása miatt büntetőeljárást folytat vele szemben. A 35 éves budapesti férfit végül az OMSZ munkatársai – rendőrjárőrök kíséretében – kórházba szállították. Az RRI vizsgálja az eset körülményeit.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek