Sugár úti akciórádiusz
„Mi szép és kényelmes leend a budapestiekre nézve ez árnyas fasorok közt a Lánchídtól kezdve egész a Városerdőig sétálni s kocsizni, kikerülve a szűk, ronda Király utcát, s annak unalmas, végnélküli házsorát” – vetette föl 1841-ben a Pesti Hírlap cikkírója. A „Mire van szüksége Pest városának, hogy magára fővárosi alakot öltsön?” című eszmefuttatás szerzője maga Kossuth Lajos volt, aki eszerint már akkor megfogalmazta a leendő sugárút igényét, jó három és fél évtizeddel az előtt, hogy az álom beteljesedhetett.
Nem ő volt az egyedüli. Igazságtalan lenne elhallgatni, hogy a nagy rivális, Széchenyi István is hasonló gondolatokat dédelgetett, amikor a pesti sugárutak létesítésének szükségességét ecsetelte, föladva a leckét a várostervezőknek. A rajzasztalokon akkoriban négy változat szerepelt a vonalvezetésre. Honnan is induljon a nagy vállalkozás? Az Ó utcától? A Lázár utcától? A Révay utcától? Netán az akkor még létező, pesti németséggel Ellenbogengasse néven emlegetett Könyök utcától? Mindegyik variáció mellett nyomós érveket lehetett felhozni. De akkor már épült a Bazilika, aminek a lebontása, természetesen, szóba sem kerülhetett. Még akkor sem, ha 1868-ban a kupolája beomlott. A Bazilika kikerülésére csak a Könyök utcai indítás kínált lehetőséget. Ezért döntött emellett 1870-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. És éppen most 135 esztendeje, 1876. augusztus 20-án ünnepélyesen átadták a Sugár utat.
Eredetileg ennek a neve Radialgasse volt, ami persze ugyanezt jelenti, de Pest városában akkoriban így volt divatban. Sugár útnak amúgy sem sokáig nevezték, 1885-től kezdve miniszterelnök, gróf Andrássy Gyula nevét örökítette meg. Ám örökké még ez sem tartott. Rákosiék 1950-ben a monarchia miniszterelnökét a dicsőséges Sztálinra cserélték. Ez volt az a korszak, amikor a Stefániát a Vorosilov út váltotta fel, az Oktogonból meg nemes egyszerűséggel November 7. tér lett. Aztán a nagy Sztálin dicsősége is leáldozott. Az 1956-os forradalom nemcsak a diktátor szobrát döntötte le, hanem elvette tőle a főváros legreprezentatívabb útjának nevét is, és azt a forradalom hőseinek emlékét megörökítendő, Magyar Ifjúság útjának nevezte el. Amivel viszont Kádárék nem tudtak megbékélni, így lett a sugárútból 1957-ben bő három évtizedre Népköztársaság útja.
A rendszerváltozás idején jött a régi-új utcanév: 1990 óta ismét Andrássy útnak nevezik az egykori Sugár utat. Andrássy Gyula grófnak nemcsak annyi köze volt ehhez a sugárúthoz, hogy éppen ő volt abban az időben a miniszterelnök. Hanem ő volt az, aki immár konkrétan felvetette egy új sugárút építésének tervét. Tudni kell, hogy a XIX. századig a Király utca volt Terézváros fő ütőere. Ez kötötte össze a belvárost a Városligettel. Akkoriban a Király utcában még villamos is közlekedett, de a szűk utcában így is elviselhetetlen volt a zsúfoltság, az egyre növekvő forgalom szinte lehetetlen helyzeteket teremtett. Andrássy miniszterelnök éppen e problémák orvoslására fogalmazta meg a javaslatát, amelyet azonban nem fogadott osztatlan lelkesedés.
A képviselők egy része azért ellenezte a tervet, mert a létesítendő új útvonal nem kapcsolódott az akkori országutakhoz. Mások fontosabbnak tartották volna a Duna-part rendezését, új hidak, kikötők és közraktárak építését. A többség azonban végül megszavazta a „Pest északkeleti részén nyitandó közlekedési sugárút” tervét. Az útvonalba eső kisajátítások 219 ingatlant érintettek, összesen 7,2 millió korona értékben.
A kisajátítási egyeztetések 1871-ben kezdődtek, és még ebben az esztendőben 107 egyezség létrejött. Az elképzelés az volt, hogy az építkezéseket még 1872-ben meg kell kezdeni. Evégett a Fővárosi Közmunkák Tanácsa felszólította Ybl Miklóst és Linczbauer Istvánt, hogy készítsenek az egyes háztömbökre tervvázlatokat, de rajtuk kívül a Magyar Mérnök Egylet több fiatal építésze is készített, merő önszorgalomból. Az épületeket pénzintézetekkel és építőtársaságokkal kívánták felépíttetni. A vállalkozók kötelezték magukat arra, hogy a sugárutat öt év alatt, a mellékutcákat tíz év alatt építik ki.
A munka valóban megkezdődött 1872-ben. Feltöltötték a Nyolcszög teret, a mai Oktogont, a Nagymező utca és a Városliget között lebontottak 34, többnyire földszintes házat, és elkezdték építeni az újakat. A következő évben újabb 34 házat bontottak le, de ekkor a közbejött válság lelassította a munkát. 1876-ban több vállalkozó visszalépett, így 155 sugárúti, illetve annak közvetlen közelében lévő telek a főváros tulajdonába került. 1876. augusztus 20-án azonban végül át tudták adni a Sugár utat.
Budapest, illetve a Fővárosi Közmunkák Tanácsa legnagyobb városrendezési programja valósult meg 135 évvel ezelőtt. A Sugár út, illetve mai utóda, az Andrássy út Európa egyik legszebb útvonala lett. Három, építészetileg elkülönült szakasza, az Oktogonig terjedő, nagyvárosias, fasorral szegélyezett, széles út, az Oktogontól a Köröndig terjedő szintén zárt, de már kettős fasorral, és két oldalt lovaglóutakkal (mai fogalmaink szerint szervízutakkal) kibővített útpálya, valamint a Körönd és a Hősök tere közötti, kertes villák között haladó útszakasz egyedülálló megoldás.
Az Andrássy úton soha nem járt villamos. Még a gondolatát is elutasították a felszíni vaspályának. Az úttest 1884-ben fakocka burkolatot kapott, ami kedvezett az itt közlekedő omnibusznak is, mert kímélte a lovak patáit. A hosszú távú megoldást azonban a vaspálya föld alá helyezése, az útkéreg alatt futó Millenniumi Földalatti jelentette, és jelenti még napjainkban is.
Ami a felszíni tömegközlekedési megoldásokat illeti, szinte napra pontosan az első budapesti autóbusz megindulásának nyolcvanadik évfordulóján, 1995. március 4-én teljesítette utolsó menetét az Andrássy úti, 1-es viszonylat. Ekkor kezdték el ugyanis a Millenniumi Földalatti Vasút teljes felújítását, néhol födémcserével, és ezért az Andrássy út közúti forgalmát erősen korlátozták.
Az 1-es autóbusz – bár végállomásai, és az azokat elérő útvonalak sűrűn változtak – mindig az Andrássy úton közlekedett. Kezdetben csak a Hősök tere és a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) út között, később a Kígyó (Ferenciek) térig, majd Budára a Gellért térre, a Lenke (Kosztolányi Dezső) térre, végül 1948-tól a Kelenföldi pályaudvarig. Pesti végállomása a II. világháborút követő éveket leszámítva mindvégig a Hősök tere-Városliget környékén volt, egészen 1970-ig, amikor új autóbusz-végállomást alakítottak ki Zuglóban a Kacsóh Pongrác út–Mexikói út kereszteződésében. Amint 1928-tól Budára helyezték át a végállomását, a Ferenc József (Szabadság) hidat használták – az ötvenes, hatvanas évtizedeket leszámítva – amikor a Lánchíd forgalma még jóval kisebb volt a mostaninál, és könnyebben elviselte az autóbusz forgalom okozta terhelést. A földalatti 1996-as rekonstrukciójának befejezése után azonban már nem indították újra a járatot.
A fővárosi sugárúton faburkolat őrizte sokáig a múlt idők hangulatát. Utolsó maradványait 1960-ban szedték fel. Azóta az Andrássy út, a Millenniumi Földalattival és a Hősök terével együtt, a Világörökség része lett.
Flanek Tibor
