Szabálykövetőbbek a járművezetők, de a sorompótörések száma nem csökkent

iho/vasút   ·   2023.12.28. 15:40
01_balesetek_sorompotores

A MÁV hálózatán a vasúti átjárókban történt balesetek száma idén jelentősen csökkent a tavalyihoz képest. 2023-ban eddig hatvanegy balesetet regisztráltak a vasúti átjárókban, ami a tavalyi év azonos időszakának adataival összehasonlítva egyharmadával kevesebb. A balesetek számának csökkenése a MÁV 2022 áprilisában elindított vasútbiztonsági kampányának sikerét igazolja, azonban a közlekedők által letört sorompók száma még mindig nyolcszáz fölött van. A MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy a szilveszter közeledtével még fokozottabban figyeljenek az alkoholos befolyásoltság veszélyeire, és aki alkoholt fogyasztott, az csak utasként üljön gépjárműbe, kerékpárra!

Idén eddig hatvanegy baleset történt vasúti átjáróban, amikben

  • kilencen életüket vesztették,
  • heten súlyos,
  • tizenketten könnyű sérüléseket szenvedtek,
  • harmincöt esetben pedig anyagi kár keletkezett.

Bár egyetlen baleset is sok, az esetek és a balesetek során elhunytak száma is jelentősen csökkent az idei évben. A múlt év azonos időszakában összesen kilencven baleset történt vasúti átjáróban, amelyekben közel négyszer annyian vesztették életüket, mint idén. Tavaly a harmincnégy áldozat közül tizenkielncen – köztük gyerekek is – utasként estek áldozatul az autóvezető figyelmetlenségének, a KRESZ be nem tartásának. Voltak olyan tragikus esetek, amik során négyen, öten vagy heten is életüket vesztették a balesetet szenvedett járműben.

(fotók: MÁV)

Továbbra sem csökken azonban a vasúti átjárók biztosítását szolgáló sorompókarok letörésének száma. Sokakat meglep a tény, hogy évente átlagosan nyolcszáz esetben törik le a közlekedők a sorompó csapórúdját, ezt a számot idén november végére érte el a statisztika. A legjellemzőbb ok, hogy a járművezetők a „még átérek” gondolattal a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtanak a vasúti átjáróba, elsodorva a csukódó csapórudat. Sajnos előfordul, hogy a közlekedők anélkül hajtanak a sínekre, hogy meggyőződnének a biztos áthaladásról. A feltorlódott sorban az idő közben tilosra váltó jelzés során „beragadnak” a lecsukódó sorompók között a vasúti átjáróba, és a baleset elkerülése érdekében gázt adva letörik azokat. De olyan eset is történt, amikor az autós az előjelző táblák ellenére egyszerűen nem vette észre a vasúti átjárót és a csukott sorompót. A vasúttársaság minden esetben rendőrségi feljelentést tesz.

A MÁV 2022 áprilisában Érj haza biztonságban! címmel indította el országos balesetmegelőző kampányát, amely a lakosság általános edukálását, a problémára való rávilágítást tűzte ki célul, elsősorban a figyelemfelkeltés és a közlekedési morál javítása érdekében. A témában a vasúttársaság évente minimum száz szóvivői interjút ad, és a sajtón, közösségi médián keresztül is igyekszik minél szélesebb körben tájékoztatni a járművezetőket. A MÁV a vasútbiztonsági kampány tavaly áprilisi kezdete óta működteti a www.mav.hu/erjhaza oldalt. Az oldalon elrettentő baleseti helyszíni fotókat, magyarázó és alap vasútbiztonsági információkat, és a témában készült saját videókat mutatnak meg. A vasúti átjárós balesetek rendkívül magas száma miatt 2022. május 3-án a mozdonyvezetők nyílt levélben fordultak a közúti közlekedőkhöz.

  • A kampány során szerte az országban, de kiemelten a vasúti átjárók közelében találkozhatnak a közlekedők figyelemfelkeltő plakátokkal.
  • Megjelentek vasútbiztonsági témájú üzenetek, filmek, esetenként influenszerek bevonásával.
  • Figyelemfelkeltő rádióspotok is hallhatók voltak országos rádiók reklámsávjaiban, amire a rádiós szakma is rácsatlakozott.
  • A nyári időszakban Balaton-menti vasúti átjárók közelében és az Erzsébet táborokban tartott a vasúttársaság oktatási jellegű, balesetmegelőzési célú kitelepüléseket. Az iskolaszünet idejére időzített programmal elsősorban a vasúti átjárók közelében sétáló családokat célozta, de az átjáró tilos jelzésénél várakozó autósok is balesetmegelőzési szórólapokat kaptak.

A helyszíni megjelenések sikerét vasútbiztonsági szakemberek, valamint a Vasúti Polgárőr Egyesület önkéntesei is segítették. A kitelepülések közelében a rendőrség közúti ellenőrzéseket tartott. A vasúttársaság igyekszik a lehető legtöbbekhez eljuttatni üzenetét: járművel vagy gyalogosan közlekedve is élet-halál kérdése lehet a KRESZ betartása!

Az elmúlt tizenöt évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúton közlekedő figyelmetlensége vagy a KRESZ megszegése okozta. A MÁV hálózatán a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel a hatóságilag előírt biztonsági szintnek.

A vasúti átjárós balesetek számának visszaszorítása valamennyiünk közös ügye, ezért a MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

A MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy az ünnepekre tekintettel még fokozottabban figyeljenek az alkoholos befolyásoltság veszélyeire, és aki alkoholt fogyasztott, az csak utasként üljön gépjárműbe!

A MÁV az alábbi szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!
  • Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul!
  • Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.
  • A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is.

A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít, a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek