Szerdától csuklós jár az 5-ösön

iho   ·   2013.04.26. 12:05

2013. május 1-jétől, szerdától az 5-ös autóbusz vonalán nagy befogadóképességű, csuklós autóbuszokat közlekedtet a BKK a vonalon tapasztalható zsúfoltság csökkentése és utasainak színvonalasabb kiszolgálása érdekében. Mindez a járat kapacitásának több mint 55 százalékos növelését jelenti. A buszjárat csuklósításával kapcsolatos társadalmi egyeztetésben ismertetett változást szinte valamennyi, a kérdésben állást foglaló utas támogatta, akik egyöntetűen az autóbuszok zsúfoltságára hivatkozva támogatták a BKK által javasolt és egyeztetésre bocsátott fejlesztés megvalósítását – hangzik a Budapesti Közlekedési Központ közleménye.

A 2008 nyár vége óta meghosszabbított útvonalon, Pasarét és Rákospalota között közlekedő 5-ös busz rendkívül népszerű lett az utasok körében – írja a BKK. A szinte mindig zsúfolt járaton eddig szóló autóbuszok közlekedtek, amelyeknek a kapacitása azonban érezhetően kevés volt. Május 1-jétől a vonalon részben alacsony padlós járművek is közlekednek majd a VT-Transman üzemeltetésében álló százötven darab, klimatizált utasterű, korszerű, Mercedes-Benz Citaro 2 típusú autóbuszok közül.

A csuklós autóbuszok közlekedésének nagyobb helyigénye miatt Pasaréten áthelyezik az autóbuszok végállomási felszállóhelyét a Pasaréti útra.

Ugyancsak megváltozik a forgalmi rend Rákospalota, Kossuth utca végállomás környékén. Az új rend szerint az 5-ös autóbuszok felszállóhelye átkerül a Fő útra. A 104-es, a 104A és a 204-es autóbuszok végállomása pedig átkerül az Énekes utcába, a Fő utca kereszteződése előtti útszakaszra.

Tanítási napokon reggel az 5-ös vonalán Pasaréti tér felé sűrítve 6-7 percenként indulnak az autóbuszok, ugyanakkor a többi időszakban nem változnak a követési időközök. Az üzemidőt bővítik, az első autóbusz a Pasaréti térről 5:00 helyett 4:40-kor indul. A Pasaréti téri és a Rákospalota, Kossuth utcai végállomási rend változásai miatt az indulási időpontok esetenként kissé módosulnak. A tartható menetrend és a hangolások biztosítása érdekében az Erzsébet királyné útja, aluljáró megállónál mindkét irányban 1 percet várakozhatnak az autóbuszok.

Az 5-ös autóbuszhoz igazodva május 1-jétől a 178-as busz vonalán új menetrend lép életbe: a járatok az 5-ös autóbusszal teljes üzemidőben hangoltan, azonos követési időközzel közlekednek. Eszerint tanítási napokon reggel 6-7 percenként, míg délután  8-9 percenként közlekednek az autóbuszok. A többi időszakban nem változnak a követési időközök, így munkanapokon napközben 10 percenként, szombaton és munkaszüneti napokon hajnalban 20 percenként, napközben 15 percenként, valamint esténként 20 percenként közlekednek az autóbuszok változatlanul.

A vonalon az üzemidő is módosul, az első autóbusz a Naphegy tértől munkanap 5:13-kor, szombaton 6:35-kor, vasárnap 7:35-kor és a Keleti pályaudvar M végállomástól munkanapokon 5:35-kor, szombaton 6:42-kor, vasárnap 7:42-kor indul. Az utolsó autóbusz a Naphegy tértől 21:39-kor, a Keleti pályaudvar M végállomástól 22:07-kor indul.

Megváltozik a 178-asok pesti végállomásának elhelyezése is: május 1-jétől az autóbuszok a Keleti pályaudvar M végállomáson nem a pályaudvar Kerepesi út felőli oldalán lévő megállóhelyről indulnak, hanem a 7-es autóbuszcsalád megállóhelyén lehet a buszokra felszállni. A változtatásnak köszönhetően az utasok egy helyen szállhatnak fel valamennyi, a Rákóczi út felé közlekedő autóbuszra a Baross téren.

Az 5-ös és a 178-as busz új menetrendjei az alábbi linkeken érhetőek el:

az 5-ös busz menetrendje: Pasaréti tér – Rákospalota, Kossuth utca

az 5-ös busz menetrendje: Rákospalota, Kossuth utca – Pasaréti tér

a 178-as busz menetrendje: Keleti pályaudvar M – Naphegy tér

a 178-as busz menetrendje: Naphegy tér – Keleti pályaudvar M

Kapcsolódó hírek