Szlovénia maga építené a koperi vasutat

MTI/iho   ·   2019.01.18. 13:45
kopervasut-400

Szlovénia külföldi partnerek segítsége nélkül vág bele a tengerparti Koper és a hegyek közt található Divača között egy huszonhét kilométer hosszú második vágány építésébe. Erről Alenka Bratusek közlekedési miniszter tájékoztatta a koalíciós partnereket, akik elégedettek voltak az új beruházási tervekkel. A közel négyszáz oldalas dokumentumról a kormány a jövő héten tárgyal, a projektet csak ezt követően mutatják be a nyilvánosságnak. A terveket még a beruházást felügyelő bizottságnak is jóvá kell hagynia.

A tervezett második vágány nyomvonala (forrás: iho.hu-archívum)

Bratusek nem tért ki a projekt árára, amelyről a Finance című szlovén pénzügyi napilap nemrég azt írta, jóval meghaladja majd a tervezett egymilliárd eurót. Mindazonáltal az uniós támogatások nincsenek veszélyben azzal, hogy Magyarország nem vesz részt a beruházásban. A korábbi tervek szerint Budapest kétszázmillió euróval támogatta volna a projektet. Cserébe a magyar kormány azt kérte, a koperi kikötő és az oda vezető vasútvonal fejlesztésében magyar vállalatok is komoly szerepet játszhassanak, mivel a koperi a magyar vállalatok által leginkább használt kikötő.

Egyes szlovén politikusok továbbra is támogatnák Magyarország vagy más külföldi befektető részvételét a szlovén kormány stratégiai fontosságú projektjében, de nem fognak a kormány terve ellen szavazni akkor sem, ha ez nem így lesz. Azoknak, akik ellenzik Magyarország részvételét a projektben, meg kellene kérdezniük a koperi kikötő vezetését, hogy fog az rájuk hatni, ha Budapest a trieszti kikötővel folytat majd üzleti tevékenységet a koperi helyett – vetették fel többen. A beruházás körüli bizonytalanságok miatt Magyarország tavaly bejelentette, más kikötőkben, Triesztben keres kikötőszerzési és beruházási lehetőségeket.

A magyar áruk, különösen a gabonafélék fő export útvonala mindig is az Adria felé vezetett, ennek köszönhetjük a Déli Vasút által épített Budapest–Nagykanizsa–országhatár vasútvonalat is, ami Pragerskonál csatlakozik a Bécs–Zágráb–Koper vonalba. A Divača és Koper közötti vasútvonal egyvágányú, nehéz emelkedőkkel és ívekkel terhelt, negyvennégy kilométer hosszú szakasz, kevés állomással, így szűk keresztmetszetet alkot. Az eredeti tervek szerint a második vágány egy új nyomvonalon, főleg alagútban épülne és ezt használnák a kikötőből az ország belseje felé, hegymenetben haladó vonatok, a jelenlegi vonalon pedig a kikötő irányába tartó, lejtmenetben közlekedő szerelvények járnának.

Tológép a kikötőből Divača felé haladó tehervonat végén (fotó: Wikipédia)

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek