Szombattól újra kapható a tavalyi nyár egyik legnagyobb sikere a Dunakanyar napijegy!

MTI/iho   ·   2021.04.21. 20:05
00_dunakanyar_hajojarat

Újra árusítják a tavaly bevezetett Dunakanyar napijegyeket szombattól, a jegyeket az érdeklődők a MÁV-Start jegypénztáraiban, valamint a MÁV-applikáció segítségével tudják megvásárolni.

Homolya Róbert jelezte: a MÁV-Volán csoport és a Mahart PassNAVE Kft. együttműködésében megvalósuló kezdeményezés a tarifaközösség irányába mutat, hiszen egy megváltott jeggyel lehet igénybe venni a MÁV-HÉV, a MÁV-Start, a Volánbusz, illetve a Mahart szolgáltatásait.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója arról számolt be, hogy a hétvégén egyelőre két hajóval szállítják az utasokat, de ha igény van rá, több hajót is be tudnak vonni. A tervek szerint a járatok 10 és 14 órakor indulnak.

A jegyeket az utazók Szép-kártyával is megvásárolhatják. A koronavírus-járvány miatt a hajókon mindenkinek maszkot kell viselnie, a beszállásnál ellenőrzik a résztvevők hőmérsékletét, valamint a fertőtlenítésre is nagy hangsúlyt helyeznek. Tavaly a dunakanyari körjáratokon több mint 150 ezer ember utazott, akik főként Magyarországról érkeztek, de többen voltak Szlovákiából is.

A MÁV közleménye szerint a Dunakanyar napijegy április 24. és október 24. között, a Mahart-járatok közlekedési napjaira váltható meg. A napijegy ára tavaly óta nem emelkedett, a felnőttek 1999 forintért, a 26 éven aluliak pedig 1499 forintért vásárolhatják meg. Tavaly több mint 2300 ilyen szezonális napijegyet értékesített a MÁV-Start.

Egy napijegy megváltása az adott napon korlátlan utazásra jogosít egyebek mellett a MÁV-Start 2-es, Budapest–Esztergom vonalán, a Volánbusz 300–399, 800–898 és 8503–8512 számcsoportba eső vonalain, a MÁV-HÉV Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszán, valamint a Mahart PassNAVE egy, az utas által választott dunakanyari körjáratán:

  • Vác–Visegrád,
  • Esztergom–Zebegény,
  • Szentendre–Visegrád,
  • Visegrád–Nagymaros–Zebegény–Dömös

viszonylatában.

A hajótársaság egyes járataira szóló Mahart napijegynek köszönhetően szombattól ismét elérhetőek a Dunakanyar körjáratokra, valamint a későbbiekben a Szentendre–Visegrád, Zebegény–Esztergom, Vác–Visegrád vonalakra szóló napijegyek. Egy személyjegy ára 1000 forint, kerékpár- és kutyajegy 500 forintért vásárolható meg. A napijegy a rajta megjelölt napon és járattípuson korlátlan számú utazásra jogosít.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek