Szmolenszki tragédia, orosz irányítók, lengyel vádemelés

Domány András   ·   2015.03.29. 11:15
cim

Portálunk többször és alaposan foglalkozott az eseménnyel, de az ügy még mindig nincs lezárva, legalábbis az egyik fél oldaláról. Az egykori varsói tudósítót kértük meg, foglalja össze a fejleményeket.

Meghökkentő lehet, hogy öt évvel Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök Tu-154-es gépének lezuhanása után emel vádat a lengyel katonai ügyészség két orosz légiirányító ellen. Az eltelt idő valóban hosszú, de a lépés nem indokolatlan, még ha jelképesnél nagyobb jelentősége nincs is.

Az orosz repülésirányítók valószínűleg tényleg hibásak voltak, ez nem az összeesküvés-téboly része. Mentségük, hogy az orosz fél eleve nem akarta engedni az elavult, bezárt szmolenszki reptér használatát, ahhoz a lengyelek ragaszkodtak a katyni emlékhely közelsége miatt. (Hiszen a lengyel hadifoglyok kivégzésének 70. évfordulójáról szólt volna a megemlékezés, amelyre az államfő népes kísérettel utazott.)

De ettől még igaz, hogy feltehetőleg téves utasítást adott a torony, illetve az orosz fél nem tiltotta meg a leszállást a nagy köd ellenére. Az oroszok sokáig még a szolgálatban lévők nevét se akarták elárulni, és csak sokkal később részlegesen engedték őket – feltehetőleg felkészítve – kihallgatni a lengyel ügyészség által, azt pedig máig nem hajlandók elárulni, hogy a szmolenszki torony milyen feljebbvalóval beszélt telefonon, pedig biztosan beszélt.

Más kérdés, hogy semmi se lesz az eljárásból, hiszen a gyanúsítottak orosz állampolgárok, és az orosz hatóság semmilyen jogsegélyt nem fog adni, máris közzétette elutasító nyilatkozatát. Hivatkozik az államközinek nevezett, de valójában a FÁK-államok által létrehozott, orosz vezetésű bizottság 2011 eleji vizsgálatára, amely orosz részről semmilyen hibát nem állapított meg. Csakhogy ez a lengyel fél bevonása nélkül készült, és itt romlott el az a viszony, amely a tragédia utáni első hetekben még ígéretesen alakult, mert az oroszok akkor szívélyesen és együttérzően viselkedtek.

Közben Lengyelországban elnökválasztási kampány van, utána parlamenti jön, és a lengyel kormány vezetői nem engedhetik meg, hogy Jaroslaw Kaczynski ellenzéki pártja kisajátítsa a témát. Bár így is kisajátítja, hirdeti a képtelen merényletelméletet, és gyilkos árulónak minősíti Tusk volt miniszterelnököt – az Európai Tanács mostani elnökét –, az újraválasztásáért küzdő Komorowski államfőt és sok mást, de most a kormánypárt – az egyébként náluk is független ügyészség közreműködésével – legalább annyit felmutathat, hogy csinál valamit.

Fontos ehhez hozzátenni, hogy a katonai ügyészség a balesetben elhunyt pilóták és feletteseik felelősségét is hangoztatja. Mint a vizsgálatok során kiderült, a légierő VIP-szállítással megbízott ezredénél éveken át meghamisították a kiképzési iratokat, ezzel a típussal például egyáltalán nem gyakorolták a rossz látási viszonyok között, ködben történő leszállást, mert nem akartak pénzt költeni a csak Moszkvában vagy Kijevben rendelkezésre álló szimulátorra. A fedélzeti technikus kivételével a személyzet többi tagjának egyáltalán nem volt repülési engedélye arra a napra, és nem tudtak oroszul, noha ismeretes volt, hogy a szmolenszkiek viszont csak oroszul beszélnek.

Ráadásul a parancsnok rosszul értelmezte a magasságmérő jelzését, ezért a megengedettnél sokkal alacsonyabbra süllyedt, amikor megpróbálta ellenőrizni, hogy a sűrű köd ellenére le lehet-e szállni, és nem törődött a hangfelvételen jól hallható, szinte kiabáló „pull up!” jelzéssel. Az ügyészség szerint – bár ezt a politikai ellenfelek hevesen vitatják – semmilyen jele nincs robbanásnak, merényletnek, a gép a terepakadályokba – főleg fákba – és végül a földbe ütközve tört szét, kilencvenhat ember halálát okozva.

A vizsgálat még mindig nem zárult le, és az ügy még sokáig fogja mérgezni a lengyel politikai légkört. A repülési szakértők kevésbé izgatottak, mert számukra elégghé tisztázott az ügy. Kivéve az ellenzék szakértőit, akikről azonban sorra derül ki, valójában nem értenek a témához.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek