Szuhoj-katasztrófa: volt engedély a süllyedésre?

iho/repülés   ·   2012.05.11. 13:22
cim2
Az Indonéziában szerencsétlenül járt orosz utasszállító a Bogor feletti légtérben szenvedett balesetet, ahol egyébként meglehetősen gyér a forgalom, menetrend szerinti járatok nem repülnek arra, csak charterek – többek közt erről tájékoztatta a sajtót Herry Bakti, az indonéz polgári légügyi hatóság, a DGCA vezetője.
A 97004 lajstromjelű Szuhoj S-100-as rendelkezett a bemutatórepüléshez szükséges engedélyekkel, és épp a ritka forgalom miatt választották erre ezt a Dzsakartától délre eső hegyvidéki körzetet.

A hatóság által elmondott részletek nem sokban különböznek az eddig napvilágot látott mozzanatokról: a felszállás után nem húsz, hanem már 12 perccel eltűnt a gép a radarernyőkről.

Bakti megerősítette,hogy a pilóta engedélyt kért, hogy 10 ezer lábról hatezerre süllyedjen, de a DGCA főnöke nem beszélt arról, miért kérte ezt a személyzet, illetve arról sem számolt be, hogy az irányítás engedélyezte-e a magasságváltást. Mint korábban elmondtuk, a szerencsétlenség helyszíne, a Salak-hegy legmagasabb pontja hétezer lábon van.

A hatóság főnöke szerint a környék „felhős” volt a baleset idején, de nem volt hajlandó bármiféle spekulációt megerősíteni a baleset okairól. Mint korábban jeleztük, a szaksajtó azután, hogy kiderült, a gép roncsait elsőként egy meredek sziklaoldalon fedezték fel a jávai Salak-hegyen, rossz látási körülmények között történő hegynekrepülést valószínűsített.
Bakti ugyanakkor elmondta, hogy a helyszínre feljutott mentőalakulatok egyelőre nem lelték fel sem a pilótafülke hangrögzítőjét, sem a repülőgép adatrögzítőjét. Azt is cáfolta, hogy a polgári hatóság leállította volna a Szuhoj utasszállítók indonéziai beszerzését, mint elmondta, a civil légügyi hivatal nem folyhat bele egy ilyen tranzakcióba.
Az indonéziai Kartika Airlines 30, a Sky Aviation 12 példányt rendelt a gépből, amely egyébként a tavalyi forgalomba állítás óta most még csak az Armenia légitársaságnál és az Aeroflotnál repül.


Az örmény cég egy gépet üzemeltet – ez volt egyébként az első menetrend szerinti járatokra beállított példány. Az Aeroflot hét Szuhojjal dolgozik.
Az Alenia és a Szuhoj közös cége, a gépet fejlesztő Superjet International megreősítette, hogy az aznapi második felszállás előtt a géppel nem volt semmiféle technikai probléma. A cég adatai szerint 45-en voltak a fedélzeten.

Kapcsolódó hírek