Tarlós a budapesti fejlesztésekről

iho/vasút   ·   2012.08.27. 08:58

Nem fordulhat elő, hogy a budapesti Városháza projektek nélkül marad a 2014-től 2020-ig terjedő európai uniós finanszírozási ciklusban – jelentette ki Tarlós István főpolgármester az M1 Ma reggel című műsorában.

A városvezető Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetőjének korábbi szavaira, miszerint az előző vezetés minden fontos tendert előkészített, úgy reagált: „az egy szem négyes metrón kívül – amit meg bár ne készítettek volna elő – éppen az volt a probléma, hogy a 2013-ig terjedő uniós támogatási ciklusra egyetlen egy projektjük sem volt előkészítve”.

Jelezte, hogy mindeközben elindult az 1-es és a 3-as villamosprojekt, a budai fonódó villamos beruházás, megoldódik a CET ügye, visszavásárolták a Fővárosi Vízműveket, s kormánytámogatást kapott négy nagy közlekedésfejlesztési beruházás. Kitért arra is, hogy 75 százalék körüli a négyes metró készültsége.

A Szent Gellért téri csőtörésre utalva megjegyezte: a hátralévő műszaki feladatok veszélyeztetik legkevésbé a metró átadását, a jogi, pénzügyi problémák – így a korábbi szerződésből adódó 120-130 milliárd forintos kivitelezői többletkövetelés – sokkal inkább.

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

Íme a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv, a vasútrombolás lezárása egy tízéves gigaprogrammal!

iho/vasút   ·   2026.07.22. 13:30

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter Rákospalota-Újpesten mutatta be a következő tíz évre szóló, 3500 milliárd forintos, ambiciózus tervet. A cél: versenyképes fővonalak, stabil regionális közlekedés, új HÉV-ek, járműbeszerzések, projektek előkészítése. Az M3-as metrót is meghosszabbítják.