Tarom: vezérváltás, privatizáció nélkül

iho/repülés   ·   2012.08.10. 08:00
cim

Menesztették a román nemzeti légitársaság vezérigazgatóját. Gabriela Bordea tavaly április óta vezette a légitársaságot. A helyét Sorin Georgescu eddigi kereskedelmi igazgató vette át.

A Tarom a friss adatok szerint négy év alatt 181 millió eurónyi deficitet termelt. A tavalyi adatok szerint a 220 millió eurós forgalom csaknem egynegyedét, 60,9 milliót érte el az üzemi veszteség.

A Tarom 2286 alkalmazottal működik, tavalyi teljesítménye 2,2 millió utas volt a belföldi és nemzetközi járatokon összesen. Az átlagos gépkihasználtság aránya mindössze 62 százalék.

(fotó: wikimedia)

Ugyancsak feltűnően gazdaságtalanul vegyes a légitársaság flottája. A Flight International adatbázisa szerint négy Airbus A318-assal, négy Classic és öt NG Boeing 737-essel repül a vállalat (két 737-800-ast tavaly visszaadtak a lízingcégnek). A belföldi járatokon 9 légcsavaros-gázturbinás ATR-t használnak, hét kisebb 42-est és két nagyobb 72-est.

Ezen kívül a társaság tulajdonában van két interkontinentális járatokra alkalmas, de igen régi Airbus A310-es, amelyek közül most már csak egy repül. A Tarom honlapjának közlése szerint ez a gép egy tenerifei charter teljesítése közben technikai problémák miatt napokra ott ragadt a célállomáson.

(fotó: Tarom Facebook)

Romániai elemzők szerint a társaságot alaposan át kellene szervezni, a nagy versenytársaknál futó költségcsökkentési programokhoz hasonlót kellene a Tarom esetében is végrehajtani, karcsúsítással, az útvonalhálózat újragondolásával. A flotta egységesítéséről már 2010-ben születtek elképzelések, de ezek ugyanúgy nem valósultak meg, mint a tőkebevonással remélt privatizáció.

A Tarom szerepel azon a listán, ami a Nemzetközi Valutaalap és a bukaresti kormányzat megállapodása szerint a magánosításra szánt állami nagyvállalatokat tartalamazza. A folyamat indításaképp júniusban kellett volna a 95 százaléknyi állami tulajdonból 22 százalékot piacra dobni, de ez sem történt meg.

Kapcsolódó hírek