Taxisok sztrájkja Ferihegyen, a BKK sűrít, ha kell

iho   ·   2013.08.16. 12:43

A Budapest Airport vezetése megütközéssel észlelte, hogy ma reggeltől fennakadásokat lehet
tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2. Terminálon – hangzik a reptérkezelő közleménye.

A Budapest Airport nem kíván beavatkozni sem szerződött szolgáltató partnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Budapest Airport nem változtatott egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxis rendelet 2013. szeptember 1. utáni változásaiból következik.

A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő
minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak. Mindennél fontosabban tartjuk, hogy a budapesti repülőtér utasai az elvárható legmagasabb színvonalú, megbízható szolgáltatást kapják – olvasható a Hardy Mihály kommunikációs igazgató jegyezte közlemény.

mint azt több média is hírül adta, ma reggel nem álltak munkába reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér drosztjait egyedüliként használó Főtaxi sofőrjei, mert a taxisok nem akarják elfogadni, hogy szeptembertől fuvaronként 1200 helyett 1600 forintot kell leadniuk a Főtaxinak, amely fuvarszervezőként áll szerződésben a repülőtér üzemeltetőjével. A taxisok hangulatát az is erősen meghatározta, hogy éjszaka egyik társu szívinfarktus következtében életét vesztette a repülőtéren.

A vita tehát a sofőrök és a Főtaxi között van. Vízy András, a Főtaxi szóvivője szerint a cég a franchise partnerekkel, azaz a sofőrökkel érvényben lévő szerződés szerint jár el.

Az origo szerint a sofőrök egy közeli hipermarket lánc parkolójában gyűltek össze, de dél körül már kezdtek visszaszállingózni a reptérre. Az akciót nem támogatta minden főtaxis, elvétve behajtottak autók a terminál elé a sztrájk ideje alatt is.

A repülőtéri taxik közlekedésében tapasztalható zavarok miatt a Budapseti Közlekedési Központ figyeli a repülőtér tömegközlekedési kapcsolatát biztosító 200E autóbusz utasforgalmát, és szükség esetén sűríti a járatot.

Kapcsolódó hírek