Téli retrókeringő Borsodban, Hevesben
A VasúTTúrák december 6-án megszervezi idei harmadik nagyvasúti különvonatát: az 1001-es Szilivel és három retró Bhv kocsival látogatnak el Tiszapalkonyára, valamint a bükkábrányi és a Visontai kombináthoz vezető iparvágányokra.
A szervezők nagysikerű József Attila Expressze és Mátra-vidéki tekergő expressze után idei utolsó különvonatukra indulnak Borsodban és Hevesben, december 6-án, szombaton.
A járat érdekessége, hogy három olyan vonalat is érint, amelyen manapság nincs utasforgalom, ebből kettőn ráadásul soha nem is volt. A jelentkezők bejárják azt az útvonalat, melyen a lignitet szállító tehervonatok is közlekednek hazánk egyik legnagyobb hőerőműjébe, emellett a jelenleg módváltott státuszban levő 89-es vonalat is. Külön érdekesség lehet, hogy utazás közben mindenki átélheti a fecske kocsik előtti ingavonatozás igazi hangulatát.
Tervezett útvonal: Miskolc-Tiszai–Tiszaújváros–Tiszapalkonya-Erőmű–Bükkábrány–Visontai kombinát–Miskolc-Tiszai
Indulás Miskolcról 8 óra 30 körül, érkezés ugyanide 16:45 körül. Az út folyamán a tervek szerint több helyen is nyíltvonali fotómegállás lesz. Ezeken felül lehetőség lesz fotózni a két erőmű, valamint a lignitbánya állomásán, Tiszaújvárosban, illetve az öt körbejárás is érdekes téma lehet.
Az érdeklődők fejenként 18 ezer forintért vehetnek részt a különvonaton.
Jelentkezés a tgergelykulonvonat@gmail.com e-mail-címre küldött levéllel, melyben a jelentkező nevét kérik, valamint azt, hogy hány embert hoznak magukkal. A visszaigazoló e-mail pár napon belül megérkezik, minden további fontos információval.
Tekintettel arra, hogy a különvonat indulásáig kevés idő van, a szervezők arra kérnek mindenkit, hogy gyorsan, lehetőség szerint két héten belül jelentkezzen a túrára. Amennyiben nem jön össze kellő jelentkező, a különvonat sajnos nem fog tudni elindulni.
Figyelem! A különvonat több, peronnal nem rendelkező helyen is meg fog állni! Ezeken a helyeken mindenki csak saját felelősségre szállhat le! A VasúTTúrák és a MÁV-csoport nem vállal felelősséget az esetleges balesetekért!
A szervezők nagy szeretettel várják a jelentkezéseket, legyünk minél többen, jó lesz!
(Nyitóképünkön a V43 1001-es Szili ível be klasszik Bhv kocsikkal Szerencsre még 2013. október 29-én. Fotó: Károly Szabolcs)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!