Túl az első százezer kilométeren az e-teherautó

B. Cs.   ·   2012.10.28. 16:30
maxityk

2010-ben adta át az első száz százalékig elektromos Maxity teherautót a francia italszállító Tafanel vállalatnak a Renault. A 4,5 tonnás elektromos teherautó több mint százezer kilométert futott. A gyártó azóta már több mint húsz ilyen autót helyezett forgalomba. Tíz Maxity Electrique-t használ Párizsban a Greenway Services, amely több ügyfelet azért szerzett meg, mert szén-dioxid-kibocsátás nélkül szállít. Lyon és környéke régió önkormányzata 2010 novemberében kezdett el tesztelni egy elektromos Maxityt. A mintegy 15 ezer kilométeres tesztelés sikere miatt úgy döntöttek, hogy az elektromos kisteherautót tovább üzemeltetik.

Hiba nélkül szállítanak az elektromos kisteherautók (fotó: Renault Trucks)

Egyes szállítók számára a Maxity Electrique új piacok megszerzéséhez is nagy segítség lehet, amit jól példáz a Rivals szállító vállalat esete, aki 1965-ben vetette meg lábát Délnyugat-Franciaországban. A Rivals az elektromos Maxitynek köszönheti azt a lehetőséget, hogy az Unesco által a világörökség részévé nyilvánított Albi belvárosába szállíthat és végezheti az üzletek áruellátását. Az elektromos Maxityvel a Rivals azt bizonyítja, hogy a belvárosi szállítás a lehető legkevésbé zavarja egy város mindennapi életét, új piacokat lehet vele meghódítani, ráadásul úgy, hogy a lehető legjobban óvja a környezetet, és még a helyi lakosok is támogatással és barátsággal fogadják.

Az elektromos Maxityt aszinkron villanymotorral gyártják, amely minimális karbantartást igényel a hasonló teljesítményű dízelmotorokhoz képest. A motort a legújabb generációs lítium-ion akkumulátorok táplálják. Az akkumulátorok teljes feltöltése nyolc órát vesz igénybe, és körülbelül két euróba kerül naponta - állítja a Renault Trucks sajtóközleménye. Az eddig egyetlen műszaki meghibásodás nélkül működő akkumulátorokat úgy méretezték, hogy a Maxity Electrique egy teljes feltöltéssel körülbelül száz kilométert tehessen meg.

Az elektromos Maxity, amelyet ugyanolyan márkajelzéssel látnak el, mint a vállalat hagyományos járműveit, fordulónként átlagban 80 kilométert tesz meg, így még elegendő energiája marad visszaérkezni a töltőhelyre.

Kapcsolódó hírek