Tupoljev az utashídnál! Nem repül, gyakorolnak vele...

iho   ·   2018.09.25. 11:15
cim

(fotók: Budapest Airport)

Szívükhöz kaptak a Malév, egykori légitársaságunk mai szerelmesei, ha a repülőtéren mozogva ráláttak az újonnan átadott B-mólóra, amelynek egyik utashídjánál egy gyönyörű Tu-154-es pillantottak meg. Mintha csak útról érkezett volna és újabb járat teljesítésére várná az utasait… Pedig a HA-LCA minapi névadó ünnepsége kapcsán mi is megírtuk, hogy a társaság egykori első, nemrég újrafestett háromhajtóművese már sosem emelkedhet a levegőbe, sőt, egyelőre még az üres hajtóműgondolákon is átláthatnak az élesszeműek.

Nos, a Budapest Airport friss közleménye megmagyarázza a dolgot: LC-Aladárt a Légiközlekedési Kulturális Egyesület „kölcsönadta a reptéri közösségnek”, hogy a géppel az új utashidak üzemeltetését gyakorolja a mólót működtető személyzet.

Amihez azt érdemes hozzátenni, hogy a gépek ajtajához illeszkedő utashidak mozgatása, finom „rásimítása” az érkező vagy bevontatott utasszállító törzsére, egyike a legérzékenyebb repülőtéri tevékenységeknek, a légikikötőkben történő kisebb események adatbázisa számos esetet sorol fel, amikor ennek a műveletnek a során történt valamiféle probléma, akár a gépek védtelen burkolatának átszakítása, ami rendszerint nem jár személyi sérüléssel, de akár több milliós kárt okozhat, és természetesen hatalmas zűrzavart, ha a sérült gépet ki kell emelni a menetrendből.

Ami a „Nagytuskó” új szerepét illeti, a mostani megoldás mindenkinek előnyös, szögezi le a Budapest Airport. „Egyetlen légitársaság sem tud oktatási célokra repülőgépet kölcsönözni a flottájából, a múzeumi gépen viszont nyugodtan lehet gyakorolni. Nem utolsósorban pedig a különleges látvány az előtéren egyben reklámozza a ferihegyi szabadtéri repülőgép múzeum, az Aeropark szolgáltatásait és népszerű autóbuszos repülőtér látogatásait.”

„Nagyon hálásak vagyunk az Aeroparknak ezért a gesztusért, hiszen az utashídkezelőknek nagyon fontos, hogy a dokkolás minden részletét készség-szinten elsajátíthassák. Egy-egy utasszállító repülőgép értéke milliárdokban mérhető, így ezen a területen nem lehet hibázni, csakis a sikeres gyakorlati vizsga után állhatnak szolgálatba a kollégák az új utashidakon” – hangsúlyozta Huszka Péter, a Budapest Airport forgalmi igazgatója.

„Nem volt kérdéses számunkra, hogy ezt a Tupoljevet kölcsönadjuk a repülőtér számára, magam sem gondoltam volna, hogy az LC Aladár még egyszer ott állhat a 2B Terminál előtt – mondta az Aeropark igazgatója. - Igazán jól sikerült a felújítás, jó volt a gépet a veterán Lada és Wartburg kiszolgáló kocsikkal együtt fotózni. További fotózási alkalmakat is tervezünk, autentikus helyszíneken, a repülésbarát közösség számára” – jelentette ki Somogyi-Tóth Gábor, aki negyven évet töltött el a repülőtéren, és a repülőtér-üzemeltetőtől vezérigazgató-helyetteseként vonult nyugdíjba.

Az Aeropark vezetője az iho/repülésnek elmondta: a tervek szerint még legalább két héten át lehet LC-Aladárt a B-móló valamelyik utashídjánál megbámulni. Utána viszont a gépet ismét elvontatják, az az elképzelés, hogy olyan helyet találjanak neki, ahol egyfelől tovább folytathatják a restaurálási munkálatokat, másrészt az Aeroparkból induló buszos reptérlátogatók is felkereshetik, körbejárhatják a gyönyörű 154-est.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek