Túszul ejtett repülőgépek

iho   ·   2013.03.15. 12:00
cim2

Nem jut hozzá két nyugati lízingcég a csődbe ment Kingfisher légitársaság által bérelt gépeihez. Amint erről korábban az iho/repülés is beszámolt, India második  legnagyobb hordozója öt hónapja nem repül, és nem sokkal ezelőtt végleg megpecsételődött a sorsa, amikor az indiai repülési hatóság visszavonta a működési engedélyét. A Kingfisher becslések szerint két és félmilliárd dollárral tartozik bankoknak, lízingcégeknek, és nem tudni, hogy ebbe az összegbe beleszámították-e azt a pénzt, béreket és juttatásokat, amiket a légitársaság a saját alkalmazottainak nem tudott kifizetni.

Mint ahogy ezt a Malév esetében láttuk, ha egy légitársaság csődöt jelent és leállítja a működését, a bérbeadó szinte azonnal el is szállítja a gépeit, ez ugyanis elméletileg a lízingelő és a légitársaság közös érdeke. Noha a képet szinesíthetik a szerződések különféle kitételei, az általában igaz, hogy a légitársaság tartozását feleslegesen növelik a nem repülő gépek, a bérbeadó pedig abban érdekelt, hogy a gépeket rövid időn belül felkínálja más lízingelőknek.

A német DVD Bank SE ehhez képest már hetekkel korábban bírósághoz fordult annak a két gépnek az ügyében, amelyet tőle lízingelt a Kingfisher, de amelyek kirepülését a hatóságok akadályozták meg. Év elején az ILFC küldte embereit Indiába az általa bérbeadott gépekért, amelyek azonban azóta is a betonon rostokolnak.

Mivel a Kingfisher vezetői nem elérhetők, nem tudni pontosan, hogy a hatvangépes flottából mennyi a bérelt gép, egyes források szerint 13.  Az indiai kormány március elején megígérte, hogy a nemzetközi eljárásoknak megfelelően elhárítja az akadályokat a gépek visszaszolgáltatása elől. A hírekből azonban az vehető ki, hogy az akadályok valójában maguk az indiai kormányszervek, ugyanis a hitelezőkön túl az indiai adóhatóság is magának akar gépeket az elmaradt befizetések fejében, beleértve olyanokat is, amelyek nem tulajdonai a légitársaságnak. Mumbai repterén két lízingelt gépet is lefoglaltak a légitársaságtól.

Most megszólalt a lízing-óriás ILFC is, sürgetve hat utasszállító gépének kiadatását, amelyeket a cég megfogalmazása szerint túszként tartanak fogva három indiai repülőtéren. A gépek visszatartása azért is nagyon furcsa, mert az ILFC már az indiai legfelsőbb bíróság végzését is megkapta a visszaszolgáltatásukról, de a cég vezérigazgatója szerint egyszerűen nem hajtják végre a kormány utasításait.

A lízingcégek problémája megegyezés híján súlyosan befolyásolhatja India légiközlekedésének egész jövőjét. Szakmai becslések szerint a szubkontinensen 2030-ig a forgalmi igények növekedésével több mint ezer új teher- és utasszállító repülőgépet kellene, hogy forgalomba állítsanak. Ezek túlnyomó részét lízing útján szerezhetik csak be a társaságok, de a történtek nyilván elrettentik a bérbeadókat Indiától. A DVB is jelezte, feltehetően nem fog ilyen üzleteket finanszírozni a jövőben.

Március 26-án új tárgyalásokra kerül sor a lízingcégek és a kormány között, de egyes információk szerint a gépek a elszállítását most már az is kérdésessé teszi, hogy az egyre hosszabbra nyúló leállítás miatt egyre romlik a műszaki állapotuk.

Kapcsolódó hírek