Újabb fordulópont

Szabó István   ·   2012.06.26. 11:30
00

A negyedik ütemmel folytatódott Karcag állomásának teljes megújulása, valamint a Karcag–Püspökladány szakaszon a jobb vágányban a kisműtárgyak, továbbá az apavári nagyhíd korszerűsítése. Ezzel Karcag teljes jobb oldala átépült, kész az aluljáró jobb fele és a magasperon is. A határidők tartásával most sem volt probléma, június 21-én, hajnal négy órakor időben befejeződhetett a vágányzár, a benyújtott mérési jegyzőkönyvek és a futópróba alapján a vágányszakasz forgalomba helyezése sikeres volt. Közben Szajol–Törökszentmiklós között folytatódik az alépítmény-javító gépláncos munka, majd a felépítmény cserélése.

A következő ütem a Karcag–Püspökladány szakasz bal vágányának, az ott található műtárgyaknak a felújítása lesz, ez a munka június 22-én kezdődött.

Az apavári híd felújított része, a jobb vágány<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(a szerző felvételei)

(A 100-as vonal felújítását gyakorlatilag egyben, de adminisztratív szempontból két, a NIF Zrt. által finanszírozott közbeszerzés részeként végzik: A Szajol-Püspökladány vonal egy részét az SZ-K 2011 konzorcium végzi, itt a Swietelsky Vasúttechnika kft a konzorcium vezetője, a Közgép és a Szentesi Vasúttechnika kft pedig a konzorcium két tagja. A Kisújszállás-Püspökladány szakaszon is ugyanezek a cégek dolgoznak, de itt a K-P 2011 konzorcium részeként újítják fel a pályát, a konzorciumot pedig a Közgép vezeti - a szerk.)

Kapcsolódó hírek

Ellátási lánc Közlekedésfejlesztés Vasút Kutatás-fejlesztés Közlekedéstervezés Nagyvasút

Stratégiai szövetség a jövő mérnökeiért: szorosabbra fűzi az együttműködést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a V-Híd Csoport

iho   ·   2025.01.10. 12:00

Cél, hogy az Építőmérnöki Kar hallgatói gyakorlati és versenyképes tudást szerezzenek, a már szakmában dolgozók pedig folyamatos képzést kapjanak. Az oktatási programok és a kooperatív képzések mellett a felek kutatás-fejlesztési területen is aktívan együttműködnek.

Vasút Nagyvasút

Schengen csúszva a magyar–román vasúti határon

Tevan Imre   ·   2025.01.10. 09:00

Tényleg megint mindenki hülye a magyar vasút körül? Ezért várják ki továbbra is a vonatok Magyarország és Románia között azt az időt, ameddig tavalyig a határellenőrzés tartott? Annak ellenére, hogy január 1-jétől már nincs ellenőrzés. A körülmények ismeretében a válaszunk: nem. Hosszabb folyamatról van szó, a menetidő talán az év közepétől csökkenhet.