Újra csatasorba állt a 265-ös Szergej

iho   ·   2016.10.06. 11:15
66_628_265_05

Az elmúlt napok sok találgatásra adtak okot a MÁV-Start fenntartásában lévő kétütemű dízelgép királyáról, a legendás 265-ös debreceni látogatásáról. Itt tartózkodásának fő célja, hogy a dízelmotor és a mozdony villamos meghajtását biztosító fődinamó vezérlését összehangolják, a korábbi motorleállási és villamos szabályozási problémáit orvosolják. Debrecen komoly üzemeltető és javító bázisa volt e sorozatnak, rendelkezik vízellenállással is, így kézenfekvő megoldás volt a munkák itteni elvégzése.

A 48402. számú tehervonatba, a vonógép 431 166-os Szili mögé sorozták be, és hidegen továbbították Miskolc rendezőbe (Papp György felvételei)

A mozdony javítási munkáit október elejére elvégezték, negyedikén pedig a gépet futópróbára vitték Nyírbátorba és Tócóvölgybe. Útja során RCH-s tehervonatokat továbbított. A futópróba sikeres volt, így a mozdonyirányítás a gépet Miskolcra rendelte, ahol előre láthatóan egy-két hétig fog dolgozni.

A 265-ös mozdony géptere a 14 D 40 dízelmotorral a fődinamó felől fotózva

Az elmúlt két év felemás sikersztorija, ahogy a MÁV-Start a két megőrzendő Szergejét felújította. Az M62 001-es gép, az első Szergej, 2013 őszén vonult be a dombóvári műhelybe B-vizsgára. A felújítás nagyon elhúzódott, még másfél évvel később, a 2015 májusi Szergejünnepen is csak a kasztni tudott részt venni, gépészetileg még egyáltalán nem állt össze a mozdony. A tavaly nyári balatoni retrót a tervekkel ellentétben végül teljesen kihagyta, pedig volt róla szó, hogy majd a 001-es is részt vesz az északi part forgalmában. A 001-est végülis szeptember végén jelentették készre, a futópróbát Dombóvár és Abaliget között tartották a 40-es vonalon. A mozdony aztán ment egy kört az országban – de dolgozni sehol sem dolgozott... Ferencváros, Szolnok, Szeged, Kiskunhalas, Baja, majd vissza Dombóvár. Dombóváron végre kapott munkát, a helyi és a Pécs környéki kiszolgáló tehervonatokat vitte. Innen idén augusztusban került fel Budapestre, a délegyházi sóderrakodásnál vetették be több mint egy hónapon át. Nemrég hazatért Szolnokra és a répakampány meghatározó gépeként dolgozik Csabacsűd és Szentes környékén főleg.

A 001-es érkezik Délegyháza-újbánya állomásra egy újabb üres sódervonattal (Vörös Attila képei)

A 265-ös sorsa kicsit jobban alakult. A mozdony régi, kormányzati gépként mindig rendben volt, beosztott személyzete különös gonddal ápolta, tartotta rendben. Az utóbbi években azonban kicsit elanyátlanodott, sokszor helyezték ki Ferencvárosból munkahiány miatt vidéki fűtőházakba, így Szolnokra, ahol megkülönböztetett elbánás nélkül végezte a helyi 62-esekkel együtt a nehéz munkát. Ráfért már egy kis külső-belső ráncfelvarrás: 2015-ben a festést Nagykanizsán, a belsőt Dombóváron újították fel. A '15-ös nyár elején az elkészült mozdony néhány hétig Dombóvár környékén dolgozott, a helyi tolatós tehervonatokat vitte Komló, Bátaszék felé.

Moha-rakodó felé robog a 265-ös a fehérvári vágányzár miatt Komárom felől 2015 szeptemberében

Mivel a 001-es nem lett kész, a 265-öst vitték a Balatonra parádézni, hétvégente a tóparton forgolódott egy tapolcai vonatpárral. Hétköznapokon pedig a fehérvári társaival együtt tehervonatozott, akár az 5-ös vonalon, akár Börgönd felé a terelt tehervonatok élén. A nyár végén hazakerült Fradiba a 265-ös, majd a Fehérvár állomás átépítésének következő üteme miatti 20-as és 5-ös vonali vágányzárban sokat dolgozott a Komárom–Moha-rakodó tehervonatokkal. Aztán egyszer csak eltűnt a térképről, hónapokon át alkatrészre várt Szombathelyen és csak most tért vissza az életbe.

* *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek