Utazhatnak a nem daruzható félpótkocsik a zsebes ikerkocsikon!

iho   ·   2021.02.12. 12:00
roadraillink_vtg

A német VTG és a VEGA a tesztszakaszból mindennapi használatba emeli az úgynevezett roadrailLink (r2L) technológiát.

A partnerek célja, hogy a vasúti és közúti fuvarozást egyesítő r2L rendszert még nagyobb mértékben alkalmazzák a VTG zsebes ikerkocsiflottáját használva. Számításaik szerint a feltételek optimálisak ahhoz, hogy a rendszert európai szintre ki lehessen terjeszteni, valamint hogy az üzemeltetőkkel, a vasúttársaságokkal és a félpótkocsival fuvarozókkal közösen további fejlesztéseket is meg tudnak majd valósítani.

A roadrailLink rendszer ugyanúgy kezelni tudja a nem daruzható félpótkocsikat, mint a daruzhatóakat. A módszer kulcsa egy horgonyzott fémlemez, melyre a félpótokat ráállítják, majd így emelik rá a teherkocsikra egy daruval. A függőleges mozgással járó technológia abban tér el a hasonló szisztémáktól, hogy nem kell hozzá rakodórámpa. A rakomány kezelése közvetlenül a vasúti vagonok mellett zajlik, az átrakási idő pedig félpótkocsinként mindössze öt–nyolc perc, ami ugyanolyan hatékony, mint a hagyományos átrakási módszereké.

A VTG Rail Europe GmbH egyik fő célja az intermodális szállítás továbbfejlesztése. A meglévő daruk és az r2L rendszer segítségével a nem daruzható félpótkocsiknak köszönhetően még több árut lehet a közútról a vasútra terelni. A módszer az európai terminálok több mint kilencven százalékánál használható, ráadásul minden további nélkül alkalmazni lehet iker zsebeskocsikkal is. Ezen felül egy olyan, könnyen használható rendszer, melyből nem hiányzik a pontosság sem: a beépített lézeres távolságmérési technológia használatával a rakodási folyamatok során kevesebb emberi jelenlét szükséges, mint más kezelőrendszereknél.

Úgy tűnik, hogy Hollandiát már meggyőzte a VTG és a VEGA megoldása, tavaly júniusban ugyanis a GVT Intermodal sikeresen fejlesztett ki tizenhat, az ország déli részén fekvő Tilburgba szánt egységet. Idén január végén pedig a rotterdami kikötő lett a második olyan fontos hollandiai terminál, mely már az új vertikális rakodási rendszert alkalmazza. Azóta mindkét helyről bonyolítottak le tesztfuvart a lengyelországi Rzepinbe és vissza.

A VTG-től elmondták: a technológia már teljes mértékben üzemel, a cég szállítási és rakománykezelési technológiája pedig minden ügyfél számára elérhető. Az intermodális szektor minden kétséget kizáróan várja a megoldás alkalmazását, mely valószínűleg közvetlenül és pozitívan fogja befolyásolni a működést – jelenti a Rail Freight.

(Nyitókép forrása: VTG)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Blog Vörösszemhatás

Tíz éve már: szentesi répa, meg egyebek – terelve

Harmati Marcell   ·   2024.10.10. 18:00

Tíz éve nagyban zajlott a 120-as vonal felújítása. Bizony voltak napok, amikor teljes kizárás volt a csabai oldalban. Viszont az élet nem állhatott meg, így a nemzetközi gyorsvonatok, valamint az eredetileg 120-as vonali közlekedésre szánt tehervonatok kerülő útirányra kényszerültek.