Vármegyebérlet nem, de országbérlet lesz Szlovákiában is

Korcsmáros Gábor   ·   2023.07.03. 12:00
KE3

A bérlettel vonaton, buszon, és a tömegközlekedési járatokon is utazhatunk. A terméket legkorábban a jövő év folyamán vezetik be. 

A magyarvasut.hu információi szerint a szlovák kormány is tervez kedvezményes, vasútra és autóbuszra is érvényes bérletet. Ez a Visegrádi Együttműködés (V4) közlekedési minisztereinek és államtitkárainak legutóbbi tanácskozásán derült ki a magas-tátrai Felsőerdőfalván (Stará Lesná).

Megkérdeztük az ügyben a szlovák közlekedési minisztériumot, s kiderült, valóban terveznek egy olyan terméket bevezetni, ami a magyar országbérlethez hasonló lesz. Ők ezt „egységes menetjegynek” hívják, merthogy egyetlen jeggyel fel lehet majd szállni vonatra, buszra, sőt még a városi tömegközlekedési eszközökre is. 

A minisztérium által küldött válaszlevélben az áll, hogy az ő országbérletük (az egyszerűség kedvéért használjuk a mi kifejezésünket) minden, az állam által a közszolgáltatási szerződés értelmében megrendelt járaton lesz érvényes – legyen az vonat, helyközi buszjárat, vagy éppen városi tömegközlekedési eszköz. A bérlettermék pontos felhasználási feltételeinek a kidolgozása még csak most zajlik, egy megvalósíthatósági tanulmány is készül ennek kapcsán, aminek eredményei az idei év végén lesznek ismertek. Csak ez után tudhatunk meg többet a bérletről, annak áráról. 

Annyit azért elárultak, hogy a bérlet minden járatra érvényes lesz, amelyet az állam rendel meg az országban, a közszolgáltatási szerződés értelmében. Ez azt jelenti, hogy nem lesz érvényes a távolsági buszjáratokon, csak a helyközieken, nem lesz érvényes a ZSSK InterCity járatain, mert azokat saját üzleti kockázatra közlekedteti a vasúttársaság.

A szlovákok csak országbérletben gondolkodnak, nem merült fel a vármegyebérlethez hasonló termék kialakítása. Ennek oka pedig az, hogy az egyes megyék (Szlovákiában kerületek) közigazgatási határai nem egyeznek a főbb utazási irányokkal. Szlovákiában nyolc kerület van, amelyek területe nem túl nagy (főleg Pozsony és Nagyszombat megye kicsi), s az ingázók zöme legalább két megyén átutazik, hogy csak két példát említsek, mondjuk Dunaszerdahelyről Pozsonyba, vagy Eperjesről Kassára. Vármegyebérlet tekintetében azt helyezik előnybe, hogy az egyes megyékben működő integrált közlekedési rendszerek (nem mindegyikben van ilyen) ajánlatában legyenek megyei érvényességű bérletek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek