Végre! Tökéletes leszállás a még szeretett bárkán!

iho   ·   2016.04.09. 08:45
cim

Pokolian izgalmas negyedóra, és teljes siker. A SpaceX, az amerikai űrhajózás „fenegyereke”, egyik magánvállalkozása, sikeresen elindította a Falcon-9 hordozórakétával a Dragon teherűrhajót, és amíg a második fokozat még javában dolgozott, igaz, már bőven túl az űr határán, az első fokozat végre először tökéletes leszállást mutatott be a floridai partoktól mintegy 300 kilométernyire az Atlanti-óceánon himbálózó uszályon.

A start: a Falcon-9 a Dragonnal elemelkedik a padról

Mint erről többször beszámoltunk, az Elon Musk alapította és vezette cég évek óta dolgozik azon, hogy egy minden részében újra felhasználható rendszert hozzon létre, ennek egyik legfontosabb próbája pedig magának a Dragon űrhajónak a sikeres leszállása mellett a hordozórakéta (első fokozata) visszatérése és ismételt indítása. A szisztéma radikálisan csökkenthetné a földkörüli repülések költségeit, és hogy ez mennyire fontos szempont, arra jó példa, hogy közben beindult egy másik vállalkozás, a Blue Origin  kísérletsorozata is, amely már háromszor tudta sikeresen indítani és visszahozni a maga egyfokozatú rendszerét, igaz, a New Shephard még nem jutott el addig, hogy orbitális pályára emelje a maga űrhajóját.

A SpaceX nem először próbálkozik azzal, hogy az első fokozat sikeresen leszálljon: egyszer volt csak tökéletes a landolás, amikor a szárazföldön kialakított leszállóhelyre érkezett a rakéta, viszont most először sikerült a távirányított lapos hajóra érkeztetni a szerkezetet. A korábbi kudarcok kapcsán, nem kis iróniával ez a hajó az „Of Course I Still Love You” , vagyis „Természetesen még mindig szeretlek” nevet kapta, de most rászolgált a szeretetre, igaz, a korábbi kudarcok során sem lehetett a bárkát hibáztatni. Legutóbb egészen az utolsó méterekig minden jól ment, de kiderült, hogy a rakéta stabil földet érését biztosító, nem sokkal landolás előtt kinyíló támasztólábak egyike nem rögzült a helyére, és a fedélzetre érve összecsuklott, ez okozta a látványos dőlést és robbanást.

Most azonban tökéletes volt a leszállás.

A rakéta sima érkezését a SpaceX túlnyomórészt fiatal csapata hatalmas ovációval fogadta, pontosan nyolc és fél perccel a start után. Közben pedig, és ez is nagyon lényeges, sőt, hangsúlyozottan ez volt az indítás fő feladata, a Dragon űrhajó megfelelő pályára került, levált a második fokozatról, majd a tizennegyedik percben kinyíltak a napelemei, tehát rendben megkezdődhet az űrállomás „üldözése”. Megfelelő közelségbe érve az ISS robotkarja fogja be és illeszti a dokkoló egységhez a teherűrhajót.

A Dragon ez alkalommal „odafele” és „visszafele” is különlegesen fontos küldetést teljesít. A fedélzetén viszi azt a felfújható modult, amit a következő hetekben próbálnak ki az űrállomáson: a kísérlet rendkívül jelentős, hiszen ha az ilyen szerkezet beválik, és tényleg ellenáll mind a sugárzásnak, mind a hőmérsékletváltozásoknak, sőt, a mikrometeoroknak is, akkor alkalmas lesz az űreszközök nagyságának radikális növelésére, anélkül, hogy annak megfelelő súlytöbbletet kellene az űrbe emelni.

Nem sokat tévedett a 74 kilométer magasból leszálló rakéta

A Bigelow cég terveiben szerepelnek olyan 330 köbméteres blokkok, amelyekből akár egy teljesen új űrállomás is összerakható, még a most szolgáló ISS-hez képest is nagyobb, komfortosabb lakótérrel. Csak az összehasonlítás kedvééét: egy átlagos, 52 négyzetméter körüli hazai panel mindössze 135 köbméteres! Hasonlóan lehetne tágas körülményeket teremteni a jövendő Mars-expedíció tagjainak is, megint csak sokkal olcsóbban és sokkal kisebb súlyú szerkezettel.

Ilyen lesz az állomásra kerülő kísérleti szoba...

A rakomány egy kevésbé látványos, de annál érdekesebb darabja a káposzta, amelynek megkísérlik majd az űrbeli termelését, amint az a saláta esetében sikerült, bizony nem mindegy, hogy a hosszú távú űrrepülések részesei kapnak-e akár ily módon is táplálékot, tápértéket, vitamint.

...és ilyen lesz a 350 köbméteres felfújható modul

Végül visszatérésekor ez a Dragon száll le annak a nagyon fontos kísérletsorozatnak az anyagával, amit egy amerikai és egy orosz űrhajós folytatott: mint beszámoltunk róla, Kelly és  Kornyenko közel egy évig voltak az űrállomáson, és hogy mi történt a repülés közben és az utazás végéig a szervezetükkel a súlytalanság állapotában, nos ennek a vizsgálatsorozatnak az eredményeit kapják most kézhez a kutatók, miután maguk az űrhajósok március elején már visszatértek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.