Villamosfrissítés Jászvásárban

iho   ·   2013.07.10. 11:30
400px_iasi_tram_cut

Az átalakítás a romániai város tömegközlekedési vállalata, az RATP és az Electroputere VFU együttműködése révén valósult meg. A munkálatokat az Electroputere Paşcaniban található üzemében végezték.

Jászvásár polgármestere a bemutatóünnepségen európai színvonalúnak nevezte a felfrissítés után már GT4M típusjellel jelölt villamost. A moldáv határ közelében fekvő város vezetése úgy véli, sokkal inkább megérné a százhúsz kocsiból álló teljes villamosflotta felújítása 80 millió euróért, mint új járművek vásárlása, ami ennek háromszorosát, körülbelül 240 millió eurót kóstálna. A modernizáláshoz szükséges pénzt 2014 után igénybe vehető uniós forrásokból teremtené elő a város. A RATP igazgatója ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy Jászvásár a villamoskorszerűsítési projekthez valószínűleg elég könnyen hívhat majd le uniós forrást, mivel már eddig is jelentős mértékű infrastrukturális fejlesztések történtek a városban. Az Electroputere szerint pedig akár két éven belül is fel lehetne újítani a teljes villamosállományt, ami során azok részben alacsonypadlóssá épülnének át.

Az első modernizált GT4-est eredetileg 1962-ben gyártotta a német Maschinenfabrik Esslingen. A kocsi 35 éven keresztül szolgálta a stuttgarti utasokat, majd 1997-ben került Romániába, Jászvásárra. 2010 végén állították le és kezdték meg felújítását. 2012-ben került sor a már átalakított villamos futópróbáira, és nemrégiben kapta meg a típusengedélyt a közlekedési hatóság AFER-től. Jelenleg a város méteres nyomtávval kiépült hálózatán próbázzák. A villamos hatvan kilométer per órás maximális üzemi sebessége elegendő lesz a városi közlekedéshez.

Egyedi külsőt kapott a felújított GT4-es villamos<br>(forrás: Railway Gazette)

Az átalakított GT4M villamosra legfeljebb 138 utas fér fel, közülük 29 találhat magának ülőhelyet. A kétrészes kocsinak lényegében csak a főkerete maradt az eredeti, de azt is számos helyen megerősítették. A kocsiszekrény nagy részét megerősítették a tetőn elhelyezett nehezebb szerkezetek, például a Schunk-típusú áramszedő miatt. A forgóvázak új vontatómotorokat, valamint négy, egymástól független fékrendszert kaptak.

A GT4M-es prototípus lett az első adatrögzítővel felszerelt villamos Romániában. Az utastér teljes hosszában légkondicionált; az elektronikus kijelzőkkel megvalósított utastájékoztató rendszer, jegyérvényesítő készülékek, valamint a biztonságra figyelő belső kamerarendszer jelentik a további kényelmi fejlesztéseket. Megnövelték a vezetőfülke méretét is. A vezető a korábbi visszapillantó tükrök helyett már digitális kijelzőket használhat, azokon keresztül láthatja a kocsi két oldalán elhelyezett külső kamerák képét. A műszaki felszerelések nagyjából hatvan százaléka román gyártmányú.

Az Electroputere elnöke kihangsúlyozta, Temesváron és Craiovában is a villamosflotta felújításán gondolkodnak, így nagy a valószínűsége annak, hogy a vasúti járműveket gyártó cég újabb modernizálási megbízásokat szerezhet. A nagy múltú vállalat már négy moldáv villamost is felfrissített – írja a Railway Gazette.

Kapcsolódó hírek