Visszatér Budapestre a Qatar teherjárata!

iho   ·   2016.01.29. 13:45
a330f_cim

A Qatar Cargo gépei heti két alkalommal, csütörtökön és vasárnap közlekednek március 3-ától kezdve Katar és Magyarország között. Az Airbus A330-200F típusú repülőgép egyszerre 62–68 tonnányi teherárut vehet a fedélzetére. Mindez különleges fontos exportlehetőséget kínál számos magyar vállalatnak, hiszen így közvetlenül kapcsolódhatnak a Qatar Cargo egész világra kiterjedő útvonalhálózatához. A Qatar Cargo gépe Budapestről Prágába repül, majd onnan tér vissza Dohába, olvasható a Budapest Airport közleményében.

Öt évvel ezelőtt még A300-as érkezett Dohából...

Mint arról akkor beszámoltunk, 2012 nyarán kezdődött a Doha–Budapest teherjárat-kapcsolat, akkor hetente kétszer A300-600-asok szálltak le Ferihegyen, majd két év elteltével leállt a járat. A visszatérés külön érdekessége a típus: a 330-200F ugyanis az európai Airbus most is gyártásban lévő, sikeres szélestörzsű A330-as típusának eleve teherszállításra fejlesztett változata. A légitársaság nemrég vette át a hetedik ilyen gépét, és még egy beérkezésére számít az év első felében.

A társaság közben intenzíven modernizálta is cargo-gépparkját, ezt reprezentálja a majd Budapestre járó típus is. Jól megkülönböztethető a 330F a korábbi, utasszállítókból átalakított példányoktól: a teheráru rakodásához a gépnek vízszintesen kell állnia, míg az eredeti 330-as kicsit „lejt” az orra felé, ezt úgy külszöbölték ki az Airbus mérnökei, hogy megnövelték az orrfutószár hosszát. Ez viszont azzal járt, hogy a futóaknát alaposan át kellett alakítani, így keletkezett az érdekes domborulat a gép orra alatt.

Egy A330F építés közben, az orrfutó domborulatával

A Qatar jelenleg összesen tuzenhat kifejezetten teherszállítást végző repülőgépet üzemeltet, a 330-asokon kívül nyitható orr-részű Boeing 747-eseket és 777-eseket; ezt a számot huszonegyre emeli, és ezzel a legnagyobb teherszállító flottát működteti majd az egyébként fő profilként utasszállítással foglalkozó társaságok közül. A légi teherszállítással foglalkozó szakportál megírja, hogy a Budapest–Prága vonallal egyidőben a Qatar márciusban ugyancsak cargo-járatot nyit Vietnam, Ho Si Minh város felé is, a jelenlegi hálózat, ahová teherszállító gépei járnak, ötvenkettő célállomást jelent.

A Qatar Cargo teherszállító járata jól egészíti ki a Qatar Airways naponta közlekedő Airbus A320 típusú gépét, amely pontosan öt évvel ezelőtt januárban kezdte meg a rendszeres repüléseket Budapest és Doha között – írja a Budapest Airport közleménye. Budapest ideális teherárú elosztó központ a Perzsa-öböl, Dél- Kelet-Ázsia és a Csendes Óceán térségéből érkező, nagy értékű termékek számára, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1000 kilométeres körzetében, nem kevesebb, mint húsz európai ország található, és ez a távolság számít ideálisnak a közúti fuvarozásban.

A Qatar egyik mostani A330-as tehergépe

– Nagy öröm a számunkra, hogy ismét a rendszeres partnereink között üdvözölhetjük a repülőtéren a Qatar Cargót! – jelentette ki René Droese, a Budapest Airport ingatlanfejlesztési igazgatója, akihez a cargoforgalom is tartozik. Hozzátette: – Az új járat újabb üzleti lehetőséget kínál a magyar digitális elektronikai-, a járműipari és gyógyszerészeti ipar termékei számára. Biztos vagyok abban, hogy a heti két alkalommal közlekedő Qatar Cargo-járat jelentősen hozzájárul a Budapest Airport teherárú forgalmának bővüléséhez.

– Büszkék vagyunk arra, hogy tovább bővülhet útvonalhálózatunk, ezúttal a kelet-európai régióban – mondta Ulrich Ogiermann, a Qatar Airways cargo-üzletágának vezetője. – Újabb piaci lehetőséget látunk Kelet-Európában és biztos vagyok abban, hogy a régió vállalati jól profitálhatnak az egész világra kiterjedő útvonalhálózatunk kínálta lehetőségekből.

Globálisan van némi visszaesés a légi teherforgalomban, de Budapesten ez az ágazat is növekedik

Tavaly a Budapest Airport összesen 5 800 cargo járatot fogadott és indított, összesen 91 ezer 500 tonna mennyiségben. A 6,4 százalékos növekedés a légi teherárú forgalomban egész Európában kiemelkedő eredmények számít. A Budapest Airport cargo-forgalmának jelentős részét a dinamikusan fejlődő, exportorientált magyar elektronikai-, finommechanikai-, autóipari-, gyógyszerészeti és biotechnológiai vállalatok termékei adják.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek