Yeovilton: háborúk tengeren és tenger felett – 1. rész

Kelecsényi István   ·   2014.12.13. 11:15
cim1

Londontól délkeletre található Yeovilton, amely a tengerészeti repülőállomáson kívül helyet ad a Brit Flotta Air Arm (légi fegyvernem) múzeumának. A haditengerészeti repülés ugyan már 1907-ben megkezdődött a királyi hajóhadnál, azonban a repülőegységek fejlesztése, a nagyobb szabású repülőesemények az első világháború kezdetére datálódnak.

A múzeum bejárata. Piknikezni lehet, de szigorúan kutyák nélkül<br>(A szerző felvételei)

A Királyi Flottánál először léghajók jelentek meg, amelyek fő feladata a felderítés volt. A világégés kezdetére ugyan megépültek akár harminc kilométerre is elhordó ágyúkkal felszerelt, mechanikus és analóg számítógépes tűzvezető rendszerrel ellátott, erős páncélzatú csatahajók, azonban a tengernagyok sem igazán tudták, hogy mi rejtőzik a látóhatáron túl. A felderítést gyorsjáratú cirkálókkal próbálták megoldani, mivel a kisebb hajóegységek, köztük a leggyorsabb torpedónaszádok korlátozott hatótávolsággal rendelkeztek. A híradás a kor vívmánya az akkor még kezdetleges rádió és a szikratávíró biztosította, de sok esetben a flottákat még zászlójelekkel irányították.

Westland Dragonfly helikopter a Comham Hall-i retaurálás után

A tűzerős, nagy páncélvédettségű hajókból álló flottaegységek gyakorlatilag vakon bolyongtak az Északi-tengeren. Amennyiben ellenséges hajókkal találkoztak, akkor a lövegek hatótávolságának széléről már megkezdődött az ellenséges hajók belövése. Az analóg számítógépek és az optikai tűzvezető rendszerek ellenére a lövedékek vizet érve hatalmas vízgejzíreket csaptak az égre, és különösen, ha több hajó több lövege lőtt egy célra, szinte lehetetlen volt a pontos tüzelés.

Erre az egyik megoldás a felderítő és tüzérségi megfigyelő repülőgépek/hidroplánok alkalmazása volt, amelyeket a nagyobb csatahajókról indítottak katapultról, vagy daruval emelték őket a vízre, és onnan indultak. A visszaérkezés és landolás minden esetben vízre szállással történt. A vízi repülőegységek fejlődése ellenére a világ eddigi legnagyobb tengeri csatája, a Jutlandi is a légi felderítőerők kudarcának is tekinthető, ugyanis sem a német császári flotta léghajói, sem a brit repülőgépek nem találták meg az ellenséges flotta fő erőit, és a két hajóhad élegységei gyakorlatilag egymásba futottak.

Az első világháborúra emlékezve: elöl egy német Albatros, hátul brit Sopwith

1917-ben az első repülőgép-hordozó, a Furious is elkészült, és augusztus 2-án E.H. Dunning századparancsok Sopwith Pup vadászával végrehajtotta a szűzlandolást és -felszállást. Sajnos a parancsok már öt nappal később elvétette leszállását és repülőhalált halt. Az egyik első stratégiai légitámadást is a Repülőszolgálat hajtotta végre.

1918. július 19-én a Furious fedélzetéről indított Sopwith repülőgépekkel intéztek légicsapást a német Zeppelinnek toderni támaszpontja ellen. A gépekkel a hordozóra történő leszállás kockázatos volta miatt inkább a semleges Dániában landoltak a pilóták. A támadásban több léghajó megsemmisült, az épületekben is minimális károkat okozva. Ugyanakkor az elgondolás és annak végrehajtása úttörő jellegű kezdeményezés volt.

A nagy Concorde mellett eltörpülnek a brit harci és kísérleti repülőgépek

A Királyi Haditengerészet Repülő Szolgálata (Royal Navy Air Service) a háború kezdetén hétszáz főt számlált, állományában hat léghajó, és kilencvenhárom repülőgép tartozott.

A Királyi Haditengerészet repülőcsapatai az első világháborúban elsősorban a nyugati hadszíntéren a szárazföld felett is megütköztek az ellenséggel, a Repülő Szolgálat 1918. áprilisban 67 ezer fővel, 2949 repülőgéppel, 103 léghajóval valamint 126 tengerészeti repülőtámaszponttal beolvadt a Királyi Repülőhadtest állományába, és megalakult a brit Királyi Légierő.

A Fairey Swordfish torpedóvető bizonyított az olasz és német csatahajók és tengeralattjárók ellen is

A száz éve kitört első nagy világégés megemlékezésére a yeoviltoni múzeum is külön készült. Az múzeum első termében állították ki a Short testvérek által konstruált S27 tengerészeti telepítésű repülőgép replikáját, amellyel Charles Samson a HMS Hibernian fedélzetéről 1912. május 9-én felszállását végrehajtotta. A repülőgép replika építését az IRA terroristák által később megölt Lord Mountbatten (volt második világháborús tengernagy) finanszírozta az 1970-es években. Szintén ki van állítva egy eredeti Short 184 repülőgép váz-szerkezete, amely 1916-ban készült és részt vett felderítő repülőgépként a Jutlandi tengeri csatában. A RNAS vadászrepülő alakulataira emlékezik egy Sopwith Pup replika, ez volt az egyik legjobb brit vadászrepülő típus az első világháborúban. A tengerészet későbbi építésű helikopterei, mint például a Westland Whirlind, és egy Dragonfly, valamint a korai második világháborús Supermarine Walrus felderítő hidroplán szintén megtekinthető ebben a múzeumrészben.

Dioráma, egy Blackburn Skua roncsaival

A következő kiállítóterem a második világháborúnak, valamint a koreai háborúnak állít emléket. A Királyi Flotta légiereje, bár a Légierő alá tartozott, külön parancsnokságként működött. Az 1924-ben vízrebocsátott HMS Hermes után sorra készültek a Royal Navy repülőgép-hordozói. Az Ark Royal, az Eagle, a  Courageous,  a Glorious, a Victorious, a Formidable, az Implacable, és Indefatigable a korszak amerikai és japán hordozóival összemérve, csekély számú repülőgépet tudott hordozni, viszont páncélozott fedélzetük miatt kevésbé voltak sebezhetőek a légibombákkal szemben. A brit hordozók repülőegységei komoly harcokat vívtak a Földközi-tengeren, az Atlanti-óceánon és az amerikai haditengerészetet segítve Tiger csoportként a Csendes-óceánon.

A csekély kísérettel hajózó Glorioust Norvégia közelében 1940-ben ágyútűzzel szétlőtte a Gneisenau és Scharnhorst csatacirkáló, a hordozott repülőegységgel együtt. Az Ark Royalt többször elsüllyesztette a náci propaganda, majd végül egy német tengeralattjáró torpedótalálatai után, hazai kikötőbe vontatás közben érte a végzett. Az Eagle is német U-boot áldozata lett. A Hermest japán repülőgépek pusztították el az Indiai-óceánon 1941-ben. A többi hajó azonban túlélte a háborút.

A Fairey Albaroce, gyakorlatilag erősebb motoros, beüvegezett pilótafülkés Swordfish volt

Dicső tettük volt az olasz flotta tarantói bázisa elleni légitámadás, amelyben az öregecske Fairey Swordfish torpedóvető biplánokkal három olasz csatahajót is kiütöttek több mint fél évre a háborúból. Az olasz flotta a támadás után a háború végéig szinte teljes passzivitást mutatott, és az afrikai konvojok kíséretén kívül egyetlen tengeri csatát kivéve nehéz hajóegységeivel nem ütközött meg a brit flottával. A brit hordozókon szállított Hawker Hurricane és Supermarine Spitfire vadászgépek a tengerészet Gloster Gladiator kétfedelű, és Fairey Fulmar vadászgépeivel tartották meg Máltát – ahogy a tengerészek nevezték, az elsüllyeszthetetlen repülőgép hordozót – a német–olasz légi és tengerészeti haderő támadásai ellenére.

A Hurricane és a Spitfire vadászgépek tengerészeti változatokban is készültek, azonban a brit flotta amerikai gyártmányú harci repülőgépeket is alkalmazott. A Swordfishek komoly szerepet játszottak a Bismarck csatahajó elsüllyesztésében, mivel egyik torpedójuk eltalálta annak kormánylapátját és a sérülés miatt a német hajó nem volt képes elérni Brest kikötőjét, az angol csatahajók utolérték és több órás tűzpárbaj után szétlőtték. A brit flottalégierő a német tengeralattjárók, és a Luftwaffe Condor felderítő-bombázó repülőgépei ellen is váltakozó sikerű harcot vívott.

A Focke - Angelis autógiroban a német tengeralattjárók vontatták fel megfigyelőiket

A konvojokat kísérő néhány repülőgépet szállító repülőgép-hordozókra telepített újabb Albacore és Barracuda torpedóvetők, vagy a Blackburn Skua zuhanóbombázók kevésbé sikeres konstrukciók voltak, de az amerikai Avanger és Hellcat hordozófedélzeti repülőgépekkel, a parti parancsokság brit Sunderland és amerikai Catalina hidroplánjaival, és amerikai Liberátor bombázóival végül is légifölényt, majd légiuralmat értek el, és a tengeralattjárók űzött vadként működtek a világháború végéig, számottevő sikert 1943-tól már nem értek el.

A északi konvojok vitték az utánpótlást a Szovjetuniónak. A királyi tengerészet kísérőhordozóiról felszállt repülőgépek, illetve sok esetben katapultról felbocsájtott régi Sea Hurricane vadászrepülők küzdöttek a Luftwaffe Arado és Heinkel torpedóvetőivel és bombázóival. A vízreszállás egyenlő volt a halállal, az ember egy-két perc alatt kihűlt és megfagyott a sarki vizeken. Mégis mindig volt pilóta, és volt repülőgép, amely felvette a harcot a természettel és a náci repülőegységekkel.

Yokosuka MXY7 Ohka, az ember vezette rakétabombát kétmotoros bombázók vitték a szövetséges hajók közelébe

A második világháborús küzdelmeknek állítanak emléket a második teremben kiállított, kisebb emléktárgyak és festmények mellett a Supermarine Seafire, Fairey Fulmar, Fairey Firefly, Fairey Swodfish, amerikai Grumman Avanger, Grumann Hellcat, és Martlett, és Vought Corsair repülőgépek. Japán részről Európában egyedül itt látható az Okha rakéta-meghajtású ember vezette repülőbomba, egy német tengeralattjárók által vontatott Focke-Achngelis autógíró.

(Folytatjuk!)

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek