Vasúttörténeti intézmény Szegeden
Több mint hét éve voltunk nála. Azóta történt egy s más, vele is, de a lényeg, a Nagyjózsiság, így nagy betűvel, egybeírva, örök.
Több mint hét éve voltunk nála. Azóta történt egy s más, vele is, de a lényeg, a Nagyjózsiság, így nagy betűvel, egybeírva, örök.
Csak vasárnap délután indultak el az első személyszállító szerelvények.
Először engedték Egyiptomban a nemzetközi sajtó munkatársait az épülő új Szuezi-csatorna közelébe, amelyet a tervek szerint idén augusztusban nyitnak meg a tengeri forgalom előtt.
Egy tavaly év végi német fölmérés szerint Németországban a kanyarodó gépkocsivezetők jelentik a legnagyobb veszélyt a kerékpárúton tekerő bringásokra. Mi hát a megoldás? Szokatlannak hangzik...
Földes László szövege 1988-ból, az MTI képei 2015-ből. Még mindig passzolnak egymáshoz... A filmről nem is beszélve. Zenéljen, mozizzon velünk!
Csaknem hét milliárd forintos beruházással kétszintű, integrált központi forgalomirányítási rendszer valósul meg a GYSEV vasútvonalain.
Három előkészítési munkával kezdenek.
Nem, nem kell drogteszt, köszönjük, jól vagyunk: íme Budapest első zöld autóbusza. Egy hibrid, ami értelemszerűen bilikék.
Egy kamion gyulladt ki az egyik vonaton, leállították a közlekedést.
Próbaúton borult a Jangcéba a vontató, huszonketten meghaltak.