Fokozatosan indul újra a nemzetközi vonatközlekedés Budapest és Bécs között
Az ÖBB szerdán hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül, reggeltől elindultak a távolsági vonatok is.
Az ÖBB szerdán hajnaltól ismét fogad egyes vonatokat a hegyeshalmi határállomáson keresztül, reggeltől elindultak a távolsági vonatok is.
Az iparpolitikai támogatást is maga mögött érezve a Magyar Vagon célja a cégcsoport konszolidációja, majd a meglévő tudásra építve, akár nemzetközi együttműködések segítségével a képességek folyamatos fejlesztése, hogy az értékteremtési folyamat végén hajtással is fölszerelt vasúti járműveket állítsanak elő saját termékként.
A napokban elkezdődtek a próbamenetek a felújított pályán, egyelőre még csak az állomás és a Belgrád felőli bejárat között.
Gyárbővítés kellett hozzá, hogy elő tudják állítani a vágánykapcsolást, a csúcssín hossza nem kevesebb, mint hetven méter.
Az Autómentes napijeggyel szeptember 22-én akár az egész országot végigutazhatja 999 forintért az Európai Mobilitási Hét keretében!
A két cég a közelmúltban kötött keretmegállapodást a már meglévő partnerség jövőbeli bővítésére.
A hazai folyók vízgyűjtő területeit szélsőségesen csapadékos időjárás jellemzi, az észak-nyugati szomszédainknál a szeptemberi történelmi árvízzel fenyegető helyzet Magyországon is kihívások elé állítja a vízügyi szakembereket és a közlekedési szolgáltatókat.
Ez a két vonal is a része annak a kötelező jegyelővételi zónának, amelyen belül a vonatokon szeptember elejétől már csak érvényes menetjeggyel, bérlettel vagy egyéb utazásra jogosító okmánnyal szabad felszállni.
Most a Kis-lengyelországi vajdaságban szolgáltató Koleje Małopolskie (KMŁ) vasúttársaság vásárol a Newagtól.
A testület igazgatótanácsa szerint az egyes kezdeményezések hangsúlyozzák a vasutak jelentőségét a nemzetközi közlekedési rendszerben, továbbá tekintettel vannak a geopolitikai kihívásokra és a vasúti infrastruktúra korszerűsítésének növekvő igényére.
A cég továbbra is közös marad: ahogy eddig, a jövőben is kisebbségi tulajdonosként lesz jelen az osztrák állam.
Ez két és félmillió utassal több, mint 2023 első félévében, a legnagyobb utasszámnövekedés a nemzetközi forgalomban mutatkozott.
Megfelelően teljesített a Rajna-völgyi vasút augusztusi teljes lezárása idején a folyó balparti vasútján a tehervonatokat továbbító dízelszekció. A kedvező tapasztalatokból kiindulva a kombinált fuvarozás egyre több szereplője szorgalmazza az észak–déli szállítási tengely stabilitásának fenntarthatósága érdekében a szóba jövő elzászi vasútvonalak kapacitásbővítését.
A szerződés betűje szerint előbb tizenöt mozdonyt bérelnének, amit később megvásárolhatnak, további tizenöt nagyvas bérlése pedig opció. A Gorillákat meg küldik nyugdíjba...
Szörnyű tragédiákkal zárult a nyári szünidő és kezdődött az új tanév. Az elmúlt egy hónapban két tinédzser tragikus halálát és két fiatal életveszélyes sérülését okozta a figyelmetlenség, közlekedés közben a fülhallgató használata, a telefon nyomkodása és a tiltott vasútüzemi területen tartózkodás.