Jöttek-mentek a budapesti buszok

iho/közút   ·   2017.12.30. 18:20
bkv2017_kicsi

A fővárosi autóbuszos közlekedés területe 2017 évben is bőven tartalmazott eseményeket, amelyeket idén újra megpróbálunk összefoglalni.

Az Ikarusok

A főváros jellegzetes autóbuszának magas- és alacsonypadlós változatai az idei évben is szállítottak utasokat. Az újabb, alacsonypadlós kivitelű járművek érkezésével közel negyvenet leállított a BKV, amely leginkább a magaspadlós 260-as és 415-ös típusokat érintette, de töröltek állományból alacsonypadlós 412-es és 280-as típusú járműveket is. A metrópótláshoz szükséges autóbuszok rendelkezésre bocsátásához ugyanakkor folyamatosan újítottak fel korábban leállított csuklósokat a 280-asok és 435-ösök közül, amelyeket 2017-ben folyamatosan vett vissza állományba a budapesti közlekedési társaság harmincas nagyságrendben. Idén is újjászületett egy 260-as, levizsgázott a korelnök, illetve a buszbarátok által kedvelt BPI-844-es forgalmi rendszámú 280-as lőtérbuszként tért vissza különcélú járműként. A budapesti kétszázasok továbbra is kedveltek külföldi gyűjtők körében. Idén cseh és szlovák személyek vásároltak a jellegzetes budapesti Ikarusokból, decemberben pedig négy leállított 415-öst adományozott a BKV egy koszovói település számára, ahol gyerekeket fognak szállítani.

Visszatérő 280-as 2017-ben – a metrópótlás kezdetére közel harminc csuklós magaspadlós tért vissza a budapesti utakra (a képre kattintva galéria nyílik Bohus Dávid felvételeiből)

A Mercedesek

Az év végére Budapest legnagyobb autóbuszflottájává előlépő Conectókból 2017-ben a rendelkezésre tartásról szóló megállapodás keretében harmincegy vadonatúj csuklós, a BKV által lehívott szerződéses opcióból először tizenöt, majd harminc szóló (illetve egy jármű kötbérként) érkezett a törökországi gyártótól. A vadonatúj járművek mellett hat használt csuklós Mercedes Citaro O530G is érkezett bérleti szerződés keretében, amelyek az óbudai viszonylatokon szállítják az utasokat. Az öt évvel ezelőtt érkezett első használt szóló Citarót pedig oktatóbuszként használják a továbbiakban. A használt Citarók dízel változatai továbbiakban is az óbudai; a gázüzeműek pedig a Dél-pesti üzemegység állományába tartoznak, amelyek üzemeltetése és napi forgalomba adása komoly szakmai kihívást jelent a műszaki szolgálat számára. A Conectók továbbfejlesztett típusából egy dízel és egy gázüzemű bemutatóbuszt is tesztelt a BKV. A nyár elején elindított, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros között közlekedő 100E jelzésű expresszjárat autóbusztípusa szintén Mercedes Conecto lett, amelyet felmatricázott arculati elemekkel ellátva a VT Arriva Kft. üzemeltet.

A harmadik ütemben érkező tizenöt vadonatúj szóló Conectót a nyári úszó világbajnokság ideje alatt a 26-os járaton közlekedtették

Városi oroszlánok

A VT Arriva Kft. folytatta az új autóbuszok forgalomba helyezését, idén ötven MAN Lion's City érkezett, amely két ütemben kezdte meg az utasok szállítását a dél-budai és a dél-pesti térségekben. A típusból immáron kétszázharmincnyolc üzemel a fővárosban és annak agglomerációs körzetében.

Egy érdekesség az Arrivás MAN buszok között: a PDN rendszámmező 641-es tagja foglalt volt, ezért a számsorozat folyamatossága miatt a társaság rövidítését is jelző VTA betűsorral vizsgáztatták az autóbuszt

A Van Hool-ok mindennapjai

A Dél-pesti garázs által üzemeltetett típuscsaládból idei évben egy szóló A300-as típust kivont állományából a BKV, ugyanakkor egy newA330 típusú szóló autóbuszt állított forgalomba. Vázproblémák miatt nyolc Van Hool newAG csuklóst is le kellett állítani, helyreállításuk idejére 280-asok pótolják őket. A következő év elején a Dél-pesti állomány két newA330 típusú szóló járművel fog bővülni.

A legújabb szóló newA330 az ősszel állt forgalomba

Volvók világa

A kettes metró felújításának ütemeiben beszerzett háromszor ötven csuklós felújítása, világoskék arculatosítása folytatódott az idei évben. A kis Volvók közül hiányzó NCZ-574 forgalomba állt az év közepén. Az idei év sokat említett híre volt a szóló autóbuszokból álló hibrid flotta beszerzése volt. Az autóbuszok megérkeztek, honosításuk, arculatosításuk, forgalomba állásuk előkészítése folyamatosan történik. A járművek rendszámait már kijelölték, forgalomba állásuk 2018-ban várható.

Királykék–szürke Volvo 7700A a legutolsó 50-es szériából. A hagyományos BKV fényezésű alacsonypadlósokból egyre kevesebbet láthatunk

A többi típus

A városnéző buszok között feltűnő, szépen kidolgozott 630-as típusú Ikarust szeptemberben vette állományába a BKV, újabb autóbusszal gazdagítva népes nosztalgiaflottáját. Egy tűzeset során az év közben leégett a közelmúltban beszerzett Karsan Atak egyik midibusza is, amely pótlására decemberben egy új autóbusz érkezett. A Solaris midibuszok állománya is egy újabb busszal bővült.

A városnéző 630-as is már a nosztalgiaflottát gyarapítja

Átszervezések, típusok vándorlása

A nyári időszak kezdetével a rendelkezéses állományban tartott, Intertankeres Mercedes Conectók és Alfa Cívis 12 típusokat Cinkota telephelyről Óbudára szervezték át, amely következtében a VT Arriva helyett újra a BKV biztosította az autóbuszokat a 9,34,106 vonalakon. Az M3-as metró felújításának elkezdődésekor viszont a rendelkezésre bocsátott csuklós Conectókat pótlóbuszként állították be. A Volvo alvázra épített Cívis 12-esek pedig a Batthyány tér és Szentlélek tér végállomásokról induló járatokra álltak át. Az újonnan érkező járművek következtében nyártól megszűnt a kétszázasok jelenléte Óbudán, a 260-asokat a Dél-pesti divízió kapta meg, az arculatos korszaknak emléket állító ezüstnyíl pedig külön állományba tartozik.

Mikulásbusz nyáron a 111-es járaton. A magaspadlós szólók kivonultak Óbudáról

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek