Milyen menetrendre számíthatunk jövőre?

Fritz Gergely   ·   2012.10.15. 13:30
menetrend_kk

A december második vasárnapján érvénybe lépő új vasúti menetrend tervezetét végiglapozva elmondható: aki jobbára csak belföldön veszi igénybe a MÁV szolgáltatásait, nem szükséges nagy volumenű változásokkal számolnia. A jövő évi menetrend ugyanis inkább a nemzetközi járatok terén hoz majd jelentősebb, többnyire negatív módosításokat. Fontos azonban kihangsúlyozni, hogy az alábbiakban még nem a végleges, hanem a tervezett menetrendi változásokról tájékoztatjuk olvasóinkat.

A hegyeshalmi vonalon néhány perces menetidő-növekedéssel számol a tervezet. A Budapest és Székesfehérvár vasútvonalon közlekedő gyorsvonatok közül a szombathelyi és a nagykanizsai járatok menetideje viszont csökken. A 40-es, Budapest–Pécs fővonalon több változásra lehet számítani. Az intercity járatok a Déli pályaudvar helyett a Keletiből fognak indulni, és természetesen oda is érkeznek. Hajnali 5-től este 19-ig minden páratlan óra 43 perckor fog kigördülni intercity a fővárosból Pécsre, a baranyai megyeszékhelyről pedig páratlan óra 14 perckor fognak indulni a helyjegyköteles járatok Budapest felé. Egyedül a Tubes IC lesz kivétel, amely szintén a Keletiből, 16 óra 43 perckor fog indulni Pécsre, bajai és gyékényesi közvetlen kocsikkal. A háromstokkos szerelvényből először Sárbogárdon fogják leakasztani a bajai részt, amelyek Gemenc intercityként fognak közlekedni várhatóan Csörgővel. Dombóváron szintén néhány perces várakozásra kényszerül a vonat, itt a Kaposváron át Gyékényesre tartó közvetlen kocsikat akasztják le. A Tubes intercity párja Budapest felé reggel 6 óra 4 perckor indul Pécsről, de csak a Somogy IC gyékényesi stokkját fogja felvenni Dombóváron, Sárbogárdon áthalad, a Gemenc IC önálló vonatként fog közlekedni a fővárosba.

Egy darabig várhatóan nem bújik ki pécsi intercity a Déli pályaudvar alagútjából<br>(fotó: Vörös Attila)

A tervezet szerint december 9-től egyetlen személyszállító vonat sem állna meg Dombóvár és Kaposvár között (Dombóvár alsó kivételével). Pedig a 31 kilométeres viszonylaton több olyan állomás, például Baté, Csoma-Szabadi és számos megállóhely, Nagyberki, Kaposszentjakab található, amelyek utasforgalma igen jelentős. A tervezet ellen a Dombóvárra bejáró vasutasok aláírásgyűjtésbe kezdtek, hiszen eljutásuk a terv megvalósítása esetén megnehezülne. Attala is elveszítené vasúti megállóhelyét, amely azért is különös, mivel egy hónappal ezelőtt fejezték be a megálló peronjának teljes felújítását.

Különböző vonatösszeállítással már régóta színesíti a dél-balatoni vasútvonalat a Maestral gyorsvonat. További sorsa még bizonytalan<br>(fotó: Vörös Attila)

Markánsan változik a horvát és a szlovén nemzetközi összeköttetés. Megszűnik a Pécsre közvetlen kocsit továbbító Bécs–Sopron–Szombathely–Zalaszentiván–Gyékényes–Zágráb viszonylatú Corvinus-Zagreb nemzetközi intercity, menetvonalán sebesvonat fog közlekedni Sopron és Pécs között. Mint arról már korábban is olvashattunk, a horvát vasúttársaság (HŽ) a Pécs–Pélmonostor (Beli Manastir), a Kotor (Kotoriba)–Murakeresztúr, valamint a Kapronca (Koprivnica)–Gyékényes vonalon közlekedő kishatárforgalmi járatokat is eltörölné, a végleges döntés közleményük szerint azonban még nem született meg. Megszűnik a dél-balatoni fővonalon közlekedő Budapest–Zágráb viszonylatú Kvarner IC is. December 9-től a Budapest–Pécs–Eszék (Osijek)–Szarajevó viszonylatú Dráva IC nemzetközi része sem indul, azonos néven a járat megmarad belföldi intercityként a főváros és a baranyai megyeszékhely között. Kétes információk bukkantak fel a sajtóban a Maestral nemzetközi gyorsvonat sorsáról. A vonatosszeallitas.hu információi szerint a zágrábi nemzetközi járatot egy Agram névre keresztelt eurocity fogja váltani, amely Budapest–Nagykanizsa–Zágráb–Ljubljana–Salzburg–München útvonalon közlekedne, ennek megvalósulása azonban rendkívül bizonytalan.

A Dráva intercity a villányi állomáson halad Pécs felé 2010 nyarán<br>(fotó: Vörös Attila)

A fővárosból Veszprémen és Zalaegerszegen át Ljubljanába közlekedő Citadella intercityt sem tartalmazza a tervezet. Helyette azonos menetvonalon gyorsvonat fog közlekedni, de csak a zalai megyeszékhelyig. A szintén a Celldömölk–Zalaegerszeg–Őrihodos vonalon nyaranta heti kétszer közlekedő Budapest–Ljubljana–Pula viszonylatú Istria gyorsvonat azonban megmaradna.

A Citadella intercity színes szlovén szerelvénye a menetrendváltás után már nem koptatná a zalaegerszegi vonal vágányait<br>(a külön nem jelölt képek a szerző felvételei)

A 70-es, Budapest–Vác–Szob vonalon is elsősorban a nemzetközi vonatok menetrendjében lesz változás. Ismét lesz nappal közvetlen vonat Varsóba, a jelenlegi Moravia eurocity Varsovia néven a lengyel fővárosba fog közlekedni. Emellett megmarad a Metropol euronight varsói stokkja is. Új, Petrov nevet viselő eurocity járatot vezetnek be Budapest–Brno viszonylatban, a járat 17.25-kor fog startolni a Keletiből, párja pedig 9.11-kor hagyja majd el Párkányt (Štúrovo). Ennek következtében hajnali 5-től délután 17 óráig kétórás ütem lesz Budapest–Pozsony–Leventevár (Břeclav) viszonylatban.

A keleti országrész vasútvonalain elsősorban a nemzetközi vonatok és az egri járatok kapcsán, továbbá a békéscsabai fővonalon lesznek komolyabb változások. Megszűnnek a Debrecen–Tiszafüred–Füzesabony útvonalon Egerbe közlekedő járatok, az egri és a debreceni személyvonatok ezután Füzesabonyig közlekednek és onnan is indulnak. Változik a Budapest–Eger összeköttetés is. A főváros és a hevesi megyeszékhely közötti kétórás ütem megmarad, továbbá egy komolyabb színvonal-emelkedésre is számítani lehet. Az egri sebesvonatok expresszé avanzsálnak, a vonatokhoz rendelt lábjegyzet szerint a szerelvény kijelölt IC-kocsijaiban csak helyjeggyel lehet majd utazni. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szerelvények összeállítása a szegedi hibridvonatokéhoz fog hasonlítani. Megállási rendjük meg fog egyezni a sátoraljaújhelyi sebesvonatokéval. Rákoson december 9-től csak a személyvonatok fognak megállni, a Hatvan és Füzesabony között most mindenhol megálló egri sebesvonatokkal ellentétben az új expresszek csak Vámosgyörkön és Kál-Kápolnán állnának meg. Ehelyett Vámosgyörk és Kál-Kápolna, valamint Hatvan és Füzesabony között személyvonatok közlekednének. Csökkenne a menetidő is. A sebesvonatok mostani 130-145 perc közötti menetidejét a Budapest–Eger viszonylatú expresszek 110 perc alatt teljesítenék, Eger–Budapest között pedig a mostani 130 perces menetidő 116 percre változna. Ez annak is köszönhető, hogy a szerelvények csak 1-2 percet várakoznak majd Füzesabonyban a mostani 5-6 perc helyett.

Az expresszek miatt a Flirt motorvonatok elkerülnek az egri oldalból?

A 101-es, Püspökladány–Biharkeresztes vasútvonalon közlekedő nemzetközi intercityk közül a fővárosból jelenleg 9.40-kor induló és Kolozsvárig közlekedő Bihar IC Máramaros néven Máramarosszigetig fog közlekedni. Párja 20.20-ra fut be a Keleti pályaudvarra. A Debrecen–Nyírábrány vonalon csekély kínálatnövekedésre lehet számítani, az első vonat a jelenlegi 5.59-es indulás helyet 4.21-kor fog indulni hétfőtől szombatig a cívisvárosba.

A mostanihoz képest teljesen új menetrend várható a 120-as, Budapest–Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonalon. Bővülne a kínálat, visszaállnának az áprilisi járatritkítások keretében eltörölt Budapest–Békéscsaba, délután pedig a Budapest–Lőkösháza viszonylatú gyorsvonatok. Így 6.10-kor ismét indulna a fővárosból a békési megyeszékhelyre gyorsvonat (jelenleg Budapestről 7.10-kor indul az első közvetlen járat Békéscsabára). Így reggel 6-tól este 19, péntekenként pedig 20 óráig minden óra 10 perckor indulna a fővárosból Békéscsaba felé közvetlen vonat. (Most csak 13 órától van órás követés, és az is 17 óráig, 18.10-kor nincs békéscsabai gyorsvonat, a menetrendtervezet azonban ezt a járatot is tartalmazza.) Lőkösházáról reggel 4.55-kor fog startolni az első Keletibe közlekedő gyorsvonat, órás ütem viszont csak 6.50-ig, valamint 14.50 és 18.50 között lesz a határállomástól a főváros felé. Békéscsabáról viszont reggel 5-től este 7-ig óránként indul majd közvetlen járat a fővárosba. A nemzetközi intercityk közül a Budapestről 7.10-kor Nagyszebenbe induló Transsylvania IC Traianus néven Bukarestbe fog közlekedni.

A 7400 számú gyorsvonat fut be Budapestről Békéscsabára 2011 októberében. A Keletiből 6.10-kor kigördülő járat áldozatául esett az idén áprilisban bevezetett járatritkításoknak. A menetrendtervezet szerint december 9-től ismét közlekedne

A 150-es számú kelebiai fővonalon közlekedő Budapest–Belgrád viszonylatú Ivo Andrić nemzetközi gyorsvonat megszűnik, az Avala és a Beograd elnevezésű nemzetközi járatok megmaradnak. Megmaradnak a délkör vonatok is, a jelenlegi gyakorlathoz hasonlóan Baja és Kecskemét között fognak ingázni.

Összegzésként fontos megemlíteni, hogy az ország mellékvonalain jelentősebb változás nem várható. Megmarad a járatritkításokkor bevezetett menetrend, így számos mellékvonalon továbbra is csak napi két vonatpár fog végighaladni.

Kapcsolódó hírek