Gyermekvasút, a kulisszák mögött
Január 19-én, vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson: tíz és tizenhat óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
Január 19-én, vasárnap nyílt napot tart a Gyermekvasút a széchenyihegyi végállomáson: tíz és tizenhat óra között várják színes programokkal a kisvasút világa iránt érdeklődő gyerekeket.
Az 1948-ban alapított, 2020-ban megújított Utasellátó a tavaly nyári szezonban többféle rekordot is megdöntött.
Többek között erről is beszélt Lázár János az ÉKM szerdai Közlekedésinfóján. Új, bérelt mozdonyok – az Astride-okon kívül újabban Vectronokról is hallani –, új IC-minőségű kocsik érkezhetnek, jön a „közlekedési Kánaán”.
Vízkeresztig járt volna, de már január 4-én megállt a 431 095-ös feldíszített villamos mozdony.
Az i-Cell fejlesztésével hatékonyabbá válik a vasúttársaság pályakarbantartó és -felújító járműparkjának működtetése.
De mi vezetett el odáig, hogy fel kellett függeszteni a vonatforgalmat az európai jelentőségű korridoron, azon, amin az alapesetben Ukrajna és az adriai kikötők közötti elegyek áramlanak?
Az ünnepi időszakban a vasúttársaság egyes vonalszakaszon a megszokottnál több jármű közlekedtetésével készül.
Az ukrán vasút UZ által kiadott hálókocsikból álló Transcarpathia nemzetközi gyorsvonat naponta közlekedik, hazánkban az éjszakai/hajnali órákban halad.
Idén eddig tizenöttel több baleset történt vasúti átjárókban a tavalyi év azonos időszakához képest, a halálos áldozatok száma pedig a kétszeresére emelkedett.
A munkálatoknak köszönhetően kevesebb lesz a késés, a menetidő pedig akár öt perccel is rövidülhet. A végleges sebességemelésre a tavaszi utómunkálatokat követően kerülhet sor.
Fényben ragyogó meglepetésekkel, világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre.
Folytatódik a facebookos videókommunikáció: Hegyi Zsolt újabb videóban jelentette be, mi a helyzet a Keletivel.
Vagy, ha úgy tetszik, ennyit ad át a MÁV üzemeltetésre, köztük olyanokat, mint a 20-as, a Bakonyvasút, a 26-os Keszthelyig, vagy a 17-es Nagykanizsáig, az őrihodosi irányról nem is beszélve. Kilencszáz munkavállaló is átmegy.
A lényeg, hogy az állomások köztulajdonban maradjanak, de fejlesztésükbe külső forrást is bevonjanak, hogy több helyen, gyorsabban és nagyobb eredményt lehessen elérni.
Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója egy Facebook-videóban indokolja a központ szükségességét.