Utolsó útjára indul MO-Ilona
Ez egy boldog kirándulás! Jó helyre kerül, szép lesz, megmarad Kassán.
Ez egy boldog kirándulás! Jó helyre kerül, szép lesz, megmarad Kassán.
Nem zárja ki az Airbus, hogy az A330-as szélestörzsű, két hajtóműves típus is kínai gyártósort kapjon, csak éppen nem tartja időszerűnek.
A holland királyi légierő 323. vadászrepülő százada lett az első holland egység, amely az F-35A Lightning II. ötödik generációs vadászbombázó repülőgépet használja. Igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban...
Két Ryanair-gép alkotja jövő márciustól a szlovák bázist.
Törvényben kell szabályozni a drónok használatának magánszférát érintő adatvédelmi kérdéseit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság témában kiadott állásfoglalása szerint.
Most már biztos! A Malév egykori IL-18-asának törzse november 17-én indul új életének első útjára, a Győr melletti Abdáról a szlovákiai Kassára.
Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) után az amerikai Szövetségi Repülési Hivatal (FAA) is megadta a forgalomba bocsátásához szükséges hatósági engedélyeket az Airbus A350-90 XWB két hajtóműves, nagy hatótávolságú, szélestörzsű utasszállító repülőgépnek.
Gyakorlatilag körbevennék az Egyesült Államokat a jövőben az orosz légierő nagy hatótávolságú bombázó repülőgépei. Természetesen csak gyakorlórepülésekről lesz szó, de a jelenség mindenféleképpen a hűvösödő orosz–amerikai viszonyok újabb „hidegháborús” lépése lehet.
Növelték utasaik számát Európa legnagyobb hagyományos, full service légitársaságai októberben 2013 októberéhez képest – derül ki a légitársaságok honlapján közzétett statisztikákból.
A legnyereségesebb és legválságállóbb cégek között található a léginavigációs szolgáltató.
Meghatározatlan időre elhalasztották a lezuhant gép roncsainak elszállítását.
Soron kívüli eljárásban vizsgálja a Zalaegerszegi Törvényszék a sármelléki repülőtér eszközeinek nemrég lezárt értékesítési eljárását.
Több légitársaság érdeklődik a debreceni repülőtér iránt, s várhatóan jövőre új menetrend szerinti járat indulhat a városból.
Növelte árbevételét és nyereségét a 2014–2015-ös üzleti év szeptember 30-án zárult első felében az előző év azonos időszakához képest az Emirates légitársaságot is magába foglaló dubaji cégcsoport.