FerCargo: az olasz kormány a lehető legrosszabb helyzetbe hozta a vasúti árufuvarozást

iho/vasút   ·   2024.03.17. 15:00
gtsrail_tehervonat

Elsősorban a gördülőállomány fejlesztésére szánt hetvenmillió eurós forrás megvonásával.

A vasúti árufuvarozási piacra újonnan belépő társaságokat 2009 óta képviselő szövetség sürgős irányváltásra szólította fel az olasz kormányt, mely szerintük bűnös, mivel olyan intézkedéseket hozott, melyek nemcsak pusztító hatással bírnak az ágazatra, hanem éles ellentétben állnak a nyilvánvaló közös cél: a „zöld gazdaság” irányába a vasúti közlekedés növelése által való elmozdulással. Úgy vélik, „az elmúlt hónapokban megtett úton tovább haladva az ágazat nemzeti és nemzetközi szinten is egyre inkább marginálissá válik a közlekedési rendszerben”.

A FerCargo szerint az irányváltást a gördülőállomány-beszerzéshez szükséges forrás megvonásának eltörlésével kell kezdeni. A mozdonyok és teherkocsik vásárlására vonatkozó, még 2021 elején elfogadott döntést néhány hónapja ratifikálták véglegesen – viszont az eredetileg tervezett 125 millió euró (jelenlegi árfolyam alapján cirka 47 milliárd forint) helyett mindössze 70 millió eurót (bő 26 milliárd forintot) szánna rá a kormány. Ha ez a helyzet továbbra is marad, rendkívül nehéz helyzetbe hozhatja azt a sok vállalatot, melyek már korábban is nagy összegű beruházásokat terveztek és valósítottak meg, továbbá elveszítik a mozdonyok és teherkocsik felújítását segítő funkciójukat.

A szövetség nem csak a vasúti árufuvarozási szektort érintő támogatás csökkentése okán csalódott: „sajnálatosan ezek még csak a legújabbak azon kezdeményezések közül, melyek a vasúti áruszállítást ássák alá”. A FerCargo emlékeztet az úgynevezett Ferrobonus-intézkedés több mint egy évvel ezelőtti megszakítására, valamint az ágazat számára létfontosságú intézkedés, az útdíjkedvezmény 2023-ra elkülönített forrásainak csökkentésére. Arról nem is beszélve, hogy a nehéz időkben teljes mértékben hiányzik a vállalatok bármilyen formájú támogatása. Ezt a helyzetet a PNRR-hez kapcsolódó hálózaton végzett hatalmas munka okozza, számos építési helyszínnel, melyek több vonal részleges vagy teljes kizárásához vezetnek országszerte. Ez akár hatvan százalékos kapacitáscsökkenést is eredményezhet a tehervonatok számára rendelkezésre álló menetvonalakat érintően, és sok esetben lehetetlenné teszi a forgalom lebonyolítását. Ez hatással van a bevételekre, de legjobb esetben is megnő a futásteljesítmény, ami jelentősen növeli a költségeket. Ugyanígy negatív hatással bír az üzemeltetőkre a Gotthárd-bázisalagút és a Frejus-alagút meghosszabított részleges vagy teljes kizárása – habár a két műtárgy elengedhetetlen az áruk Európába irányuló tranzitjához, ennek kárpótlásaként semmiféle támogatást nem kapnak a fuvarozók.

A FerCargo úgy gondolja, ennek a torz közlekedéspolitikának paradox következménye lesz: hiába készül el az infrastruktúra, a forgalom visszaesése miatt lehet, hogy nem is fognak használni bizonyos szakaszokat, ezzel több milliárd eurós beruházások válhatnak feleslegessé.

A szövetség ezért felszólítja a kormányt, különösen az infrastrukturális és közlekedési minisztériumot, hogy vizsgálja felül az eddig elfogadott álláspontokat, mielőtt helyrehozhatatlan károkat okozna, és azonnali beavatkozást kért az ágazat támogatását érintően – olvasható az Informare.it oldalon.

(Nyitóképünk illusztráció. Kép forrása: Wikipedia)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek