Így telt az év vasútfotós szemmel

Lassan vége 2015-nek, ideje számot vetni, hogy alakultak idén a vasúti fotótémák. Talán nem hazudok, ha azt mondom, az idei év a hatnohabos különvonatról lesz emlékezetes, ezen kívül nem történt semmi igazán kiemelkedő. Nem volt egy árvíz vagy egyéb olyan esemény, ami izgalmasabb tereléshez vezetett volna – mint mondjuk 2013-ban a komáromi áradásnál. Se nem nyíltak új gyárak, amelyek alapjában forgatták volna fel a vasúti áruszállítási bizniszt, mint mondjuk 2012-ben. Volt viszont nyári balatoni nosztalgiázás Szergejjel és Nohabbal – ahova mondjuk nem volt időm eljutni idén – és egy Isonzó Expressz, ami a másik olyan esemény lesz, amire 2015-ből emlékezni fogok.

Az alábbiakban a hónapokra bontott élményeimet olvashatják, és bátran kattintsanak a linkekre, ha már órákat szöszmötöltem velük! :)

Szokatlanul tartalmasan telt az év kezdete. Beindult a szénszállítás az Oroszlányi Erőműbe, aztán egy jól sikerült többnapos miskolci kiruccanásunk is volt. Emellett az újrainduló felsőcsingeri vasút és a 20-as vonalon egy random gabonavonat okozott örömöt.

Februárban végre megjött a hó, néha kicsit még soknak is tűnt, amikor a 83-as úton küzdöttem az elemekkel. De túléltem, így a CER első saját Transmontanájának első útjait és az Ausztriából beszerzett használt Schlieren kocsiknak a bejövetelét is meg tudtam örökíteni. Az M4-es autópálya építéséhez egyre több kővonat érkezett Szolnokra, ideje volt egy kicsit megismerkedni a helyi deltarendszerrel – korábban sosem fotóztam errefelé.

Közben bezárták a Déli pályaudvart, az üres terminál hátborzongatóan nézett ki. A galériába mégis egy olyan képet választottam, ahol hosszú idő után végre újra vonat közlekedik: március végén mentette ki a 438-as Bobó a bentragadt személykocsikat. Emlékszem, alig értem oda Kőbányáról biciklivel, szerintem rekordidőt futottam, pontosabban tekertem, de végül sikerült. Márciusban volt még egy izgalmas téma, ez pedig a franciavágási favonat. Rendszeresen adódott olyan hosszú szerelvény, hogy a remot Dácsiának kétszer kellett Pápa és Franciavágás közt fordulnia, Pápától pedig előfogatot, a 203-as Púpost küldték segítségül. És azt se feledjük, hogy újra járt vonat az Északi Járműjavítóban: az Operaházhoz került csarnok avatóján a 114-es Púpos és a teakfa étkező volt az egyik sztárvendég.

A tavaszelőn végre elindultak a MÁV-Nosztalgia Kft. különvonatai. A Balkánt bejáró és az iráni luxusvonat volt a legizgalmasabb, végre a 424-esnek is volt pár jó pillanata. A lovasberényi favonat is régóta váratott magára, végre sikerült alaposan lefotózni – a tízzel töszmörgő tolatóst simán lehetett biciklivel előzgetni. A hónap végére teljesen kizöldült és besárgult a vidék és végre a Repcevasút is felnőtt a feladathoz az igazán a tájba illeszkedő Flirtjeivel.

A május részemről a lábadozással telt, miután az április végi szekszárdi Borvidék félmaratonon (ajánlom mindenkinek, remek program!) sikerült lesérülnöm a bal bokámnál. Bár a kuplungot alig bírtam benyomni az autóban, biciklizés közben érdekes módon nem fájt a lábam. Még fára is lehetett vele mászni, mondjuk attól biztos, hogy nem javult gyorsabban a helyzet, először augusztusban kezdett nem fájni a lábam... A fő témáim ebben a hónapban a Lakitelekre tartó kővonatok voltak, de a 35-ös vonal kisállomására, Somogymeggyesre tartó anyagvonat is örök élmény marad. Meg az ideges totyogás a zúzott kövön...

Júniusban igazán beindult az élet, tereltek tehervonatokat Börgönd és Bátaszék felé; elkészült Dombóváron a 265-ös Szergej, és csuda egykocsis bokorugrók vették be a 140-es vonal alsó szakaszát. A DB Schenker imázsfilmjének forgatásán töménytelen mennyiségű fotót tudtam készíteni a foktői kiszolgálásról, egész nap kint voltunk a kánikulában. A Balatoni nyárra nem is maradt időm, szerencsére a sokszáz többi vasútfotós azért szépen helytállt helyettem is.

Ha július, akkor Isonzó Expressz. A szervezők, köztük az Indóház és a MÁV Nosztalgia Kft. fantasztikus programot rittyentettek össze, én meg magamat mindenkitől függetlenítve, biciklivel járhattam a vonat szlovéniai útját két napig. Ez a két nap volt a legnagyobb kikapcsolódás számomra egész évben: végig a magam ura voltam, senkihez sem kellett alkalmazkodjak, csak egyet kellett teljesítenem: jó képeket a különvonatról. Annyi, hogy egy kicsit meleg volt, azt nem szeretem annyira, este 9-kor is 37 fok volt még Nova Goricában. Jövőre mehetnénk októberben – nem fogunk, a kirándulás dátuma július 17-21.!

A Nyugati pályaudvar részleges felújítása miatt a vonatok jelentősen módosult végállomásokkal közlekedtek. A járatok egy része csak Kőbánya-Kispestig, másik részük a Városligeti elágazáson át Rákosrendezőig közlekedett. Ezt a deltát ritkán használják, inkább csak szerelvénymenetek és nagyon ritkán tehervonatok. Izgalmas volt az erre dülöngélő intercityk látványa!

Augusztusban megérkezett a századik startos Flirt, elkezdték elhordani a vasat a józsefvárosi pályaudvarról (épp most volt tíz éve, hogy bezárták...), újra elindult a forgalom az esztergomi és a lajosmizsei vonalon. De a legszebb a Dombóváron felújított 224-es Púpos szereplése volt a különféle nógrádi anyagvonatok élén.

Szeptemberben két terelés kezdődött el: Székesfehérvár kiesése miatt novemberig a Moha-rakodói kiszolgálómenet Komárom felől járt. Jóval rövidebb időre esett ki a 42-es vonal, ami miatt a dunaújvárosi tehervonatok Rétszilas–Mezőfalva felé közlekedtek. Elkészült a 006-os Nohab felújítása is, a futópróbáján készült képek közül mégis egy Bobo kft-s tehervonat lett a kedvencem.

Októberre már mindenhonnan a migránsok folytak, de végre igazi fotótémát is generáltak a vasúton: napi 5-6 pár migránsvonat közlekedett Gyékényes és Hegyeshalom között. A Kanizsa–Zalaszentiván vonalon mutattak ezek a szedett-vetett kocsikból összekukázott, Szergejjel az élükön mégis impozáns vonatok a legjobban, erre ilyen méretű ablakos vonatok csak nagyon ritkán tévednek. A MÁV-Start saját építésű mérőkocsijának, az FMK-008-asnak a futópróbái voltak még izgalmasabb menetek, a mérőkocsit sokszor Púpos továbbította az éppen bejárt vasútvonalon.

Az október végétől november elejéig két héten át tartó esős időszakban nem volt sok kedvem kimozdulni. Tavaly annyiszor megszivatott a lepsényi répavonat, hogy idén alaposan belehúztam, és sikerült néhány jobb képet készítenem. Az 50-es vonalon elakadt 021-es Nohab történetére emlékezhetünk még novemberből...

Ha egyszer megkérdezik, mire emlékszem 2015 év végéről, a nem szűnő makacs ködöt fogom válaszolni. Aztán azt, amikor hat Nohab vitte különvonatát Négyeske torzójának Tapolcai avatására. Ilyet még tényleg nem láttunk, méltó zárása volt az évnek!

Ha már a 001-es Szergej az istennek sem akart összejönni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!