Nem Dacia a TransMontana: még százat vesz a Green Cargo

Károly Szabolcs   ·   2020.11.09. 15:00
greencargo_transmontana

A román Softronic villamos mozdonyából eddig tizenhatot szerzett be a svéd magánvasút. 2030-ig óriásit nőhet a flotta.

A Green Cargo érdeklődését még 2015-ben keltette fel a románok korszerű, jó ár/érték arányú, hattengelyes vontatójárműve. Ennek érdekében egy gépet el is kértek svédországi tesztekre: a tizenkilencediknek elkészült, tűzpiros TransMontanát 2015 második felében hónapokig nyúzták a helyi körülmények között. A tesztek beváltották a reményeket, így 2017 júliusában meg is rendeltek két mozdonyt a craiovai gyártótól, hatmillió euróért (cirka kétmilliárd forint). A tesztek alapján olyannyira megfelelőnek találták a konstrukciót a „zöldek”, hogy még az első két mozdony érkezése előtt, 2018 áprilisában újabb hatot rendeltek a típusból.

Az első két, a svéd rendszer szerint Mb 4001 és Mb 4002 pályaszámú, már zöld festésű gépet 2018 augusztusában vehette át a svéd társaság. A második rendelés első két mozdonya 2019 őszén, a következő kettő tél elején érkezett Svédországba. 2020-ban befutott a harmadik rendelés is Craiovába további nyolc TransMontana formájában, mellyel már tizenhatra nőtt a 2001 első napján alapított Green Cargo rendelési állománya. Az első két gép – Mb 4009 és 4010 – idén nyár elején indult útnak északra, az utolsókat várhatóan 2022-ben vehetik át.

Az óriási szenzáció azonban még csak a napokban jött: a Railway Pro arról ír, hogy a felek október végén összesen nem kevesebb, mint száz TransMontana beszerzéséről írtak alá keretszerződést, melyhez a svéd kormány 140 millió eurós, vagyis körülbelül ötvenmilliárd forintos tőkeinjekciót nyújtana, ha arra a svéd országgyűlés is rábólint. Ez ellen viszont – érthető módon – tiltakozik a svéd vetélytárs Hector Rail magánvasút.

A megállapodás értelmében évente tíz mozdonyt építene a Green Cargónak a Softronic, így ha mind a százat lekérik a svédek, az utolsó gépeket 2030-ban vehetnék át. Ezzel a craiovai üzem termelése is jó időre biztosított lenne.

A Green Cargo az Mb sorozattal folyamatosan küldheti majd nyugdíjba a régebbi, négytengelyes, Rc4-es villamos mozdonyokat – a 3600 kilowattos, 290 kilonewton vonóerejű, 135 kilométer per órás tempójú igáslovakat még a svéd államvasút SJ állította forgalomba 1975–1982 között. Az előddel szemben a románok üdvöskéje hatezer kilowatt teljesítményre, 435 kilonewton vonóerő leadására és százhatvan kilométer per órás sebességre képes. Kétéremnemű, így 25 kilovolt ötven hertzes, valamint tizenöt kilovolt 16,7 hertzes váltakozó áramú betáplálásról is üzemelhet.

Az alap TransMontanákhoz képest a svéd mozdonyokon apróbb módosításokat végzett a Softronic, hogy a kemény skandináv téli körülmények között is problémamentesen üzemelhessenek. A regeneratív fékrendszerrel ellátott gépek forgóvázaiban aszinkron vontatómotorok dolgoznak, a vontatási átalakító szigetelt kapujú bipoláris tranzisztorokat (IGBT) használ, a fényszórókban pedig LED-ek szolgáltatnak világosságot.

A 2010-től gyártott TransMontana egyik nagy előnye, hogy jóval nehezebb tehervonatokkal is meg tud birkózni, mint amire a könnyebb, négytengelyes villanygépek képesek, ráadásul kevesebb energiafelhasználás mellett. A tizenhetedik legyártott TransMontanával megváltozott a típus kinézete: az új uniós biztonsági előírások miatt ütközésvédelmi energiaelnyelő zónát alakítottak ki az orrában, ennek következtében a mozdony 45 centiméterrel hosszabb lett.

A TransMontana lényegében visszatér „szülőhelyére”, mivel a Softronic mozdonya azon a svéd ASEA-licencen alapul, amit a craiovai Electroputere gyár még a hatvanas évek közepén vásárolt meg, majd gyártott az alapján 1967 és 1991 között ezernél is több EA sorozatú villamos mozdonyt. Az első tíz nullszériás gép ráadásul még Svédországban épült. A TransMontanának műszakilag azonban már nincs sok köze az elődhöz: mindössze a főkeret és a forgóváz maradt a jól bevált típusból, az elektronika, mint például az IGBT-szaggatós vezérlés, pedig már egy teljesen új rendszert képvisel.

A Green Cargo mozdonyflottája jelenleg is jórészt villamos mozdonyokból áll; a zéró emissziós gépek a cég tonnakilométereinek 95 százalékát teszik meg. A vállalat 24 óra alatt körülbelül négyszáz tehervonatot közlekedtet, melyek nagyjából 9 ezer kamiontól mentesítik a közutakat. A Green Cargo Svédországban, Norvégiában és Dániában összesen közel háromszáz helyet szolgál ki. Az 1800 főt alkalmazó vállalat évente 22 millió tonna árut szállít, az éves forgalom 400 milliót eurót (körülbelül 140 milliárd forintot) tesz ki.

A román gyártó eddig 52 TransMontanát épített meg. A mozdonyokból Magyarországra is jutott: a CER Hungary-nál négy, az MMV-nél pedig két 610-es sorozatú gép dolgozik. Továbbá több cég is bérel időnként belőlük, elsősorban a DB Cargo Romania flottájából.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek