Nyárra ismét használhatóvá válik a 20-as vonal kritikus százötven métere
Kedden megtörtént a kivitelezői szerződés aláírása, így legfeljebb százötven nap múlva teljesen helyreállíthatják a fontos korridorvonal érintett, Veszprém–Ajka szakaszát.
Minden akadály elhárult a Veszprém és Ajka közötti vasútvonal lezárt pályaszakaszának helyreállítása elől, lezárult a jogi csatározás, ami a közbeszerzési eljáráson induló cégek között zajlott. Miután a közbeszerzési döntőbíróság végleges nyertest hirdetett, a MÁV Pályaműködtetési Zrt. valamint a GYSEV Zrt. kedden aláírta a kivitelezői szerződést a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel. A kivitelező február 6-án, pénteken át is veszi a munkaterületet és befejezi a 20-as számú vasútvonal Szentgál és Városlőd-Kislőd állomások közötti szakaszának átépítését.
Habár a teljes kivitelezés százötven napot vesz igénybe, ám az utolsó időszakra tervezett munkák már a vonatforgalom mellett is elvégezhetők. Ennek értelmében a második negyedév végére, a szerződéskötéstől számítva akár 114 nap múlva újra is indulhat a közlekedés, másfél évnyi pótlóbuszozás után újra vonatok szállíthatják az utasokat Veszprém és Ajka között is. Ennek köszönhetően május végétől közvetlenül el lehet majd jutni újra a 20-as számú vonalon Budapestről Szombathelyre és Zalaegerszegre a Bakony és a Göcsej Intercitykkel.
A 20-as vonal Veszprém és Ajka közötti, elhíresült százötven méterén jelentős vasútépítési munkát kell elvégezni, mert az évekkel ezelőtti pályakarbantartásnál a MÁV korábbi vezetése egy olcsóbb, de műszakilag kevésbé tartós megoldással avatkozott be az infrastruktúrába. Az elégtelennek bizonyuló vízelvezetés hatására a pályaromlás felgyorsult, 2024 júniusában először a teher-, decemberben pedig a személyforgalmat is le kellett állítani a két állomás között.
A MÁV-csoport azóta saját forrásai felhasználásával elvégezte a mélyszivárgók tisztítását. A leginkább érintett, százötven méter hosszú szakasz azonban oly mértékben tönkrement, hogy a mintegy kilenc méter mélységű műtárgy megépítésével és a 15 ezer köbméter föld megmozgatásával járó munkálatok elvégzése külső kivitelezői kapacitások bevonását is indokolttá tették.
A külső szakmai erőforrás bevonását célzó közbeszerzési eljárás eredményét korábban az egyik induló jogi úton megtámadta, a vita azonban mostanára lezárult.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-csoport köszöni az utasok türelmét és megértését.
Írásunk az ÉKM hivatalos közleménye alapján készült.
(Nyitóképünkön a problémás százötven méteres szakasz állapota még 2025-ben)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!