Pörögnek a csehek: egyre közelebb a nagysebességű vonalak építési lehetősége

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2019.04.05. 16:15
CDVRT_01

A cseh vasúti infrastruktúra-kezelőség (SŽDC) legújabb számításai szerint – amely eléggé optimistának tűnik – az országban az első nagysebességű vasútvonal építésére irányuló építési engedélyt már akár 2025-ben is megkaphatják. Először a Praha-Běchovice–Poříčany, valamint a Přerov–Ostrava szakaszokon kezdhetik meg az építést. A viszonylag korai időpont, ami a munkálatok megkezdésére vonatkozik, egy minisztériumi dokumentumban is szerepel, mindeddig későbbi időponttal számoltak a vasútépítők.

A Hungária Eurocity érkezett meg Praha-Holešovice megállóba (fotó: a szerző)

Megint csak ügyesen csinálják, mert a két szóban forgó szakaszt elkülönítve, új nyomvonalon építenék meg, ami azért is jó, mert ha esetleg valamilyen oknál fogva mégsem épülne nagysebességű vasút a teljes tervezett hosszon, akkor is igénybe veszik majd a már elkészült szakaszt, hogy tehermentesítsék az egyébként túlterhelt meglévő vasúti korridort. Az első szakasz esetében a prágai elővárosi forgalomnak lenne nagy segítség, a morvaországi szakasz pedig a túlterhelt teherszállítási korridornak adna nagyobb teret azzal, hogy átvezetné a személyszállító vonatokat az új nyomvonalra.

A nagysebességű vasúthálózat tervei térképen

Az infrastruktúra-kezelőség azt tervezi, hogy a pályákat úgy építenék meg, hogy azokon a vonatok 300-320 kilométer per órás sebességgel közlekedhessenek. Mindezek előtt már 2022-ben megkezdődhet a Brno és Přerov állomások közötti vonalszakasz építése, ahol a vasútépítők 200 kilométer per órás sebességű pálya építése. A legelőrehaladottabb állapotban viszont a Drezda–Prága közötti nagysebességű vasút tervei vannak, ebben az esetben már idén júniusban elkészülhet a megvalósíthatósági tanulmány.

Csehország Pénzügyminisztériuma a napokban hitelszerződést kötött az Európai Befektetési bankkal 3 milliárd korona (37,5 milliárd forint) értékű kölcsön felvételéről, amelyet vasúti infrastrukturális projektekre fordítanak majd.

A railjetek 230 kilométer per órás sebességre képesek, még ezektől is jobb szerelvényekre lesz szükség

A hárommilliárdos hitel az első része annak az összesen 11,5 milliárd korona összegű hitelkeretnek, amelyet a cseh kormány és az Európai Befektetési Bank hagytak jóvá tavaly. Jelenleg még nem biztos, hogy Csehország lehívja az egész hitelkeretet. A hitelből a cseh vasúti infrastruktúra-kezelőség két vasútvonal felújítását, teljes körű modernizálását finanszírozza majd: az egyik a közép-csehországi Velim–Poříčany, a másik pedig az észak-morvaországi Dětmarovice–Petrovice u Karviné–lengyel államhatár közötti vonalszakasz. Az Európai Befektetési Bank által nyújtott hitel a felújítás költségeinek körülbelül a felét fedezi, a fennmaradó részt állami költségvetési kiadásokból, valamint a CEF (Connecting Europe Facility) uniós alap forrásaiból fedezik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek