Szaporodtak a soproni Ludmillák!

Joó Ferenc   ·   2019.03.09. 13:45
gysevcargo-lud-400

Csütörtökön kora este befutott Cottbusból a 648 001-es Sopronba. Ez már a második érkezése volt, először még 2018. nyarán jelent meg a hűség városában 233 289 pályaszámon, két másik testvérével. Valami okból kifolyólag jobban jött ki a lépés úgy, hogy a megvásárolt mozdonyokat a GYSEV Cargo elhozza Németországból, majd visszaküldi Cottbusba, hogy az ottani főműhely alaposan gatyába rázza őket. Az MTMG a két saját mozdonyát egyből elküldte felújításra Lettországba, úgy érkeztek meg Magyarországra.

Ám míg az MTMG mozdonyai eredeti, tizenhathengeres motorral szerelt (az egységes Német Vasútnál 232-es sorozatba sorolt) Ludmillák, a GYSEV Cargo gépei korábban a DB-nél 233-as sorozatjelt kapott, tizenkéthengeres Kolomna gyártmányú erőforrással remotorizált mozdonyok voltak. Ugyanígy DB 233-as sorozatba tartoztak előzőleg a Kárpát Vasút Ludmillái. A nyár óta Sopronban felújítás alatt álló 233 441-as mellé – egyszer – majd érkezik a 233 249-es is. Értesüléseink szerint úgy a Kárpát Vasút, mint az MTMG első mozdonya a közeljövőben készen állhat a futópróbákra.

Az éberségi berendezés és rádió felszerelésére váró 648 001-es Sopronban, nem egészen egy nappal megérkezését követően, 2019. március 8-án reggel (fotók: GYSEV Cargo)

Mivel a GYSEV korábban már lízingelt a DB Cargo romániai leányvállalatától négy Ludmillát, így a most érkezett 648 001-esnek nem kell új típusengedélyt szereznie, csupán a minden egyes járműre külön előírt futásengedélyhez szükséges futópróbákat kell majd teljesítenie, miután felszerelték a magyar vasúthálózaton való közlekedéshez szükséges éberségi- és vonali rádióberendezésekkel. A Romániából bérelt négy Ludmilla közül egy van még a GYSEV-nél, a 651 002-es, sajnos nem túl jó műszaki állapotban. Sopronban biztosan nem fognak sokat bíbelődni vele, ha forgalomba áll a két német felújítású 648-as. A másik három romániai Ludmilla egyike, a 651 008-as, időközben visszatalált Magyarországra és jelenleg az MTMG-nél teljesít szolgálatot, vagy a napokban már vissza is tért Romániába.

A GYSEV Cargo már most be tudná vetni új gépét a Rajka és Gyékényes közötti tehervonatain, amiket egyelőre még évekig dízelvontatással kell továbbítson Zalaszentiván és Nagykanizsa között a kormány által elrendelt költségmegtakarítás (avagy más vonalakon megnőtt felújítási költségek) miatt. Addig is maradnak a tripla Bobós tehervonatok, esetenként a Startos Szergejek bérlése. Reálisan szemlélve azonban jó, ha 2019. március végére vagy április elejére végezni tud a közlekedési hatóság a forgalomba állításhoz szükséges papírmunkával, sikeres futópróbát követően. Amíg a bürokrácia malma elkezd őrölni, a GYSEV Cargo új üdvöskéje akklimatizálódhat az alpokaljai troposzférához.

Eközben a 648 002-es egyelőre Cottbusban várja a szelek jobbra fordulását. A szintén teljesen újrafényezett gépezet felújítása az utolsó stádiumban van, azonban a vártnál néha még a német malmok is lassabban őrölnek, így érkezésének időpontját még nem lehet pontosan megjósolni.

Az egyik bekékülő Jenbacher-motorkocsival a soproni fűtőházban

A figyelmes szemlélődők már korábbi, a németországi terhelési próbákról készült beszámolónkkor észrevehették, hogy – bár a Sopronba tartó Ludmillák a GYSEV új szín- és formavilágát hordozzák magukon – a 648 sorozatú mozdonyok oldalán ott virít a GYSEV Cargo emblémája. Ezt, vagy nagyon hasonló festési variánst az MRCE Dispoloktól bérelt 182 570 pályaszámú mozdonyon láthattunk először, aminek külső megjelenését a bérlő GYSEV Cargo tervezte. Ezt a sémát vette át később az anyacég GYSEV is a Vectronjaira. Nyomon követhető tehát, hogy a Brüsszel által kikényszerített szétválás ellenére a cégcsoport továbbra is igyekszik egységesen megjelenni, viselkedni és a legtöbbet kihozni a másfél évszázada alapított cég hagyományaiból.

Fontos különbség azonban, hogy a Ludmillák nem a GYSEV, hanem a GYSEV Cargo tulajdonát képezik, és mivel az 570-es Eurosprintert csak bérelték, a 648 001-es lesz a GYSEV Cargo első, saját tulajdonú mozdonya, ami a magyar vasúthálózaton közlekedhet. A mozdony fényezésének megtervezésekor egyébként szóba került, hogy a cég logója úgyszintén a homlokfalakra kerüljön, mint a 182 570-es esetében, de a döntéshozók szerint nem mutatott volna ugyanolyan jól, ezért a GYSEV Cargo emblémáját mégis a Nagy-Szergejek oldalsó géptérablakai közé helyezték el. Cserébe a homlokfalakon az anyacég GYSEV emblémája díszeleg. A magunk részéről teljesen meg vagyunk elégedve az eredménnyel.

A tulajdonos logója a gép oldalán

A két új jövevény (a megfelelő karbantartási igényekkel is számolva) éppen elegendő lesz a 16-os és 17-es vonalakon közlekedő tehervonatok továbbítására, így arra nincs reális esély, hogy a keszthelyi fürdős vonatot rendszeresen ez a mozdonytípus továbbítsa majd a nyáron, mint néhány éve, amikor „dögivel” álltak a Ludmillák Szombathelyen. A kivétel persze itt is erősítheti majd a szabályt. Az viszont bizonyos, hogy a GYSEV Cargo nem vásárolta túl magát a mozdonyokból, mert amikor az egyik 648-as napi vizsga vagy más időszakos felülvizsgálat miatt műhelybe kerül majd, akkor a maradék egy gép nem biztos, hogy minden esetben elegendő lesz az egyéb dízelmozdonyok kiváltására. Ám az is lehet, hogy a GYSEV Cargonál egyszerűen kiszámolták: olcsóbb tíz éven át éves szinten ötven napra más dízelmozdonyokkal tehervonatozni, mint venni egy harmadik Ludmillát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek