Új intermodális fuvarokat indít a TX Logistik

iho/vasút   ·   2023.04.13. 12:00
transitalia

A logisztikai társaság félpótkocsikat szállító szolgáltatását az olaszországi Pádua és a németországi Duisburg között lehet igénybe venni május 2-ától.

Az elsősorban félpótkocsikat továbbító szolgáltatás keretében a vonatok hetente négyszer fognak közlekedni mindkét irányban az Interporto Padova terminál és a duisburgi kikötő Duisport Ziel terminálja között. A fuvarok fő megrendelője az elsősorban közúti fuvarozással foglalkozó Trans Italia szállítási és logisztikai vállalat. Az olasz cég folyamatosan zöldíteni próbálja működését, ezért igyekszik a hálózatán belül még inkább igénybe venni az intermodális és multimodális szállítást, ennek köszönhető a vasúti fuvarok létrehozása. A TX Logistics az új partnerségben foglalt összes szolgáltatást lefedi, tekintettel arra, hogy a vállalat a Ziel terminál egyik üzemeltetője a Duisport és a Samskip mellett.

Az új szolgáltatást ráadásul a Balkán felé is ki lehet bővíteni: a páduai Interporto Padova terminál a velencei kikötő közelében, attól mindössze huszonöt kilométerre fekszik, mely több balkáni ország felé kínál rövid tengeri fuvarokat. Továbbá mivel Veneto régió az ország harmadik legfontosabb exportőre, és Németországgal is szoros kapcsolatban áll, hamarosan még több rakományt helyezhetnek majd a vonatokra.

A Samskip, a TX Logistik és a Duisport március végén hozott létre közös vállalatot Ziel Terminal elnevezéssel a kikötő Logport III részén található kombiterminál üzemeltetésére, azzal a céllal, hogy a Duisport egy hosszútávú bérleti szerződés formájában átvegye a terminál kezelését. A létesítményt korábban a Samskip Van Dieren Multimodal üzemeltette, mely továbbra is többségi tulajdonos a részvények 49,8 százalékát birtokolva, a fennmaradó mennyiségen a Duisport és a TX Logistik fele-fele arányban osztozik: 25,1-25,1 százalékkal bírnak.

A 140 ezer négyzetméter területű terminálon hét, akár 720 méteres vonatokat kiszolgálni képes iparvágány található. A létesítmény két rendezővágánnyal és két portáldaruval is rendelkezik a vasúti-közúti átrakodáshoz. A rakományok kezelésének megkönnyítése érdekében irányítótorony, csúcstechnológiás kapufunkciók és optikai szövegfelismerés (OCR) is elérhető a terminálon, a Logport III-nál pedig a vasúti kocsik javítását is el lehet végezni. A terminál maximális kapacitása jelenleg 250 ezer TEU – jelenti a Rail Freight.

(Nyitóképünkön egy, a Trans Italia által üzemeltetett félpótkocsiszállító szerelvény. Kép forrása: Trans Italia / railfreight.com)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek