Vectron ezredes szolgálatra jelentkezik!

Károly Szabolcs   ·   2021.11.03. 15:00
vectron_1000

Újabb jelentős mérföldkövet állított be a Siemens mozdonytípusa: a dánoké az ezredik forgalomba helyezett Vectron.

A piros Vectron még október 23-án hagyta el a müncheni gyárkaput. A gyártó a mozdonyra helyezett, a Siemens Mobility, az OnTrack és a Railcolor által tervezett „1000 TAK” – vagyis „ezer köszönet” – matricával jelzi, hálás a megrendelőknek, hogy a Vectronok bő tíz év alatt elérhették ezt a történelmi eredményt.

A Siemens még 2006-ban kezdett el dolgozni a még a kilencvenes években életre hívott EuroSprinter-mozdonyplatform (ES64U, ES64U2 és ES64U4 „Taurus”, ER20 „Hercules”, ES64F4) utódján, hogy a továbbiakban is versenyképes ellenfele legyen a nagy konkurens ADtranz-jogutód Bombardier  TRAXX-mozdonytípusának. A költséghatékony, rugalmasan konfigurálható, kifejezetten az európai piacra szabott Vectron első példányát, a 193 901-es azonosítójú, fehér-ezüst festésű mozdonyt 2010 júniusában a Wegberg-Wildenrath-i tesztközpontban mutatták be hivatalosan a sajtónak. A nagyközönség a szeptemberi InnoTrans 2010 kiállításon és vásáron tekinthette meg az új típust.

A Vectron az elmúlt tizenegy év alatt számos eredményt és mérföldkövet elért. Mára Európa-szerte hatvannál is több vasút- és lízingtársaság üzemelteti a mozdonyokat, a teljes rendelési mennyiség átlépte az 1100 példányt. A típus különböző verziói – AC (váltakozó áramú, kétáramnemű), DC (egyenáramú, egyáramnemű), MS (többáramnemű), DE (dízel-elektromos), DM (dízel és elektromos duálüzemű), Smartron (egyáramnemű AC vagy DC) – Európa számos országában közlekedhetnek: engedéllyel rendelkeznek Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Csehországban, Dániában, Finnországban, Hollandiában, Horvátországban, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Norvégiában, Olaszországban, Romániában, Svájcban, Svédországban, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában és Törökországban.

A német gyártó minden kétszázötvenedik elkészült mozdonyt matricázással ünnepel meg. Az első körülbelül kétszáz gép még viszonylag lassan épült meg: a kétszázötvenedik hat és fél év után, 2016 decemberében készült el az MRCE lízingcég X4E 642-ese formájában, a megrendelések folyamatos érkezésével aztán felgyorsultak az események. Az ötszázadik Vectronra viszont csak másfél évet kellet várni: a DB Cargo Deutschland 2018 júniusában vehette át a 193 331-est. A hétszázötvenedik átadásához már csak egy év kellett: az osztrák European Locomotive Leasing (ELL) mozdonylízingcég 193 756-osával jubilálták 2019 augusztusában. Az igazán nagy mérföldkőnek számító ezredik pedig a DSB EB 3240-ese lett 2021 októberében.

Az ötszázadik megrendelt gépet 2017 júniusában könyvelhette el a Siemens, amikor az ELL további nyolc Vectront kért a már korábban vásárolt ötven plusz ötven mozdonya mellé – a nyolc gépet a Cseh Vasutak (Ceské Dráhy, CD) vette bérbe. Az ezredik megrendelés 2020 májusában érkezett: a dán nemzeti vasút DSB a 2018-ban aláírt keretszerződés huszonhat mozdonyos alaprendelése, majd a 2019-es, nyolc gépre érvényes igénye után még nyolc Vectront rendelt.

A RailColorNews arról ír, hogy az október 19-én felmatricázott ezredik mozdonyt a napokban mutatták be hivatalosan a Siemens München-Allach-i üzemében. Az eseményre illusztris társat is kapott a dánok gépe: az ős-Vectront, vagyis a 2010/21691 gyári számú 193 901-est, melyet nemrégiben vásárolt meg a cseh Sprava Zeleznič társaság, így az már nem a Siemens hagyományos fehér-szürke színeiben, hanem sötétkékben pompázott. A dánok „ezredesét” a „testvér” EB 3239-cel együtt a RailAdventure társaság egyik 111-es sorozatú villamos mozdonya továbbította a német-dán határon fekvő Padborgig, ahol a Hectorrail 241 002-es gépe vette át a fuvart, hogy a Vectronokat a koppenhágai központi mozdonyműhelybe cipelje, ahol később egy belső hivatalos ceremónia keretében be is mutatták az ezredik Vectront. Forgalomba állításuk előtt a gépeknek még át kell esniük a kötelező teszteken, jelen esetben néhány emeletes kocsit fognak cibálni a főváros környékén.

A Vectronok kinézete az elmúlt évtized során alig változott meg, mindössze néhány apróbb elemen módosítottak: a frissebb példányokon például már lekerekítettek a keretelemek, és a fülkeajtók is kaptak egy plusz kapaszkodót.

A korszerű, rugalmasan felhasználható típus az évek alatt a magyarországi üzemeltetőknél is megvetette kerekeit. A GYSEV Zrt. 2017-ben vásárolt és állított forgalomba három MS verziójú (471 500–501) és hat kétáramnemű AC-gépet (471 001–006). Árufuvarozási üzletága, a GYSEV Cargo összesen öt Vectront üzemeltet: 2015–2016 óta bérli az ELL-től a 193 235, 245–246-ost (mind AC verzió), 2019-től pedig a 193 270-ost (MS). Saját tulajdonban egy gép áll, a 193 837-es (MS), mely idén januárban látványos díszítést („No Planet B” matrica) is kapott a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot hirdetve. Az ausztriai leány Raaberbahn Cargo GmbH szintén egy Vectron MS-t (193 585) birtokol idén augusztustól.

A budapesti székhelyű Magyar Magánvasút Zrt. (MMV) az ELL-tulajdonú 193 212 és 228-as AC gépeket bérli, eléőbbit 2017 márciusától, utóbbit 2015 júniusától. A FoxRail Zrt. tulajdonában áll idén márciustól a 193 941-es gép (AC), októberben pedig egy újabbat rendeltek.

A Siemens mozdonytípusa potenciális befutónak ígérkezik a MÁV-Start Zrt. 2020 januárjában meghirdetett, összesen 115 villamos mozdonyra érvényes közbeszerzésén is, melynek határidejét már sokadjára tolták ki – jelenleg november 15-e az aktuális dátum.

(Nyitókép forrása: Siemens)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek