Az új Elvira már a vasúttársaság egységes jegyértékesítési rendszerében működik
Interjú Lebovits Gáborral, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatójával.
Interjú Lebovits Gáborral, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatójával.
Három villamos, két troli és három autóbusz van már az idén feldíszítve – és most a menetrendjük is díszbe öltözött.
A hetvenes évek „egyik legnagyobb kérdése” az volt, milyen színűek is legyenek a vasút járművei. Nem véletlen, hogy Tatabányán is három színvariáns készült.
A Budapest Airport és a Universal Medical Hub a 2B Terminálon alakított ki tesztelési lehetőséget, ahol bárki – nem csak utasok – kérheti PCR vagy antigén koronavírus gyorsteszt elvégzését.
Az A330neo az Air Greenland egyetlen „classic” 330-asát váltja.
Frankfurt am Main és Budapest testvérvárosi kapcsolatának harmincéves évfordulója alkalmából ünnepi villamos indult a magyar fővárosban és Németország ötödik legnagyobb városában is.
A világhálón igen nagy mennyiségű információt lehet felkutatni az e-sport játékokról, és ezek mind a segítségünkre lehetnek abban, hogy az erőviszonyokról relatív pontos képet kapjunk.
Az áruszállítás teljesítménye tizenhárom százalékkal csökkent 2020 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
A MÁV-REC Kft. és a kínai CRSC egy, európai viszonylatban stratégiailag is jelentős, innovatív logisztikai-, vasúti- és áruforgalmi csomópont megvalósítását készíti elő.
A „magától értetődő” klasszikus. Kényelmes törzs, fémépítés és Kármán aerodinamikája. Háborús sikerek, a légiforgalom újjászületése. A mi Li-2-esünk.
Mindent megmutat a BKV a kelenföldi pályaudvar melletti járműtelepéről.
Már fővonalon is teszteltek automata üzemű mozdonyt. Az első teljesen autonóm módon közlekedő gépet 2023-ban szeretnék forgalomba állítani.
Mostoha körülmények között üzemel majd, az An-24-eseket váltja, a prototípus egy eredeti 94-es példány átépítésével készült.
Még nincs veszve semmi, karácsonyra válogasson az Indóház webáruházának kínálatából!
2019-ben az állami tulajdonú Szerencsejáték Zrt. több mint félezer milliárd forintos nettó árbevételének a közel ötven százalékát, tehát több mint 250 milliárd forintot tett ki a sportfogadás. A szakértők szerint ez még idén egy-két százalékponttal növekedhet.