Brandenburg nem indít hétfőn járatokat
Valamennyi induló járatot törölték a hétfői menetrendből a biztonsági terület dolgozóinak sztrájkja miatt.
Valamennyi induló járatot törölték a hétfői menetrendből a biztonsági terület dolgozóinak sztrájkja miatt.
Újabb különleges Ikarus autóbusszal bővült az Aeropark nosztalgiaflottája.
Kam Jandu veszi át a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját május 1-jétől a Kanadába távozó Chris Dinsdale-től.
A bírók úgy ítélték meg, bár történtek emberi hibák, a Rio de Janeiro–Párizs járaton 2009-ben lezuhant gép balesetével semmilyen biztos okozati összefüggés nem volt kimutatható.
Legalábbis az első negyedévi, illetve ezen belül is a márciusi eladásokban.
A bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember meggyilkolásáról szól.
Bővíteni kell az egyre nagyobb forgalom miatt a kolozsvári légikikötőt.
Ez igazolja, hogy a repülőtér-üzemeltető minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az utasok és a személyzet biztonságát és egészségét garantálhassa
Az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli központú szervezet frissített jelentése szerint az európai légi forgalom 2025-re elérheti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es szintet, vagyis az évi 11,1 milliót is meghaladó járatszámot.
Sarkára állt a szakszervezet, a nagyszabású sztrájk részlegesen megbénította az ország működését.
Hamarosan Sarm es-Sejk és Koppenhága is elérhető lesz Budapestről.
A március végi menetrendváltástól 89 ország 191 célállomása lesz elérhető. Több, a járvány miatt korábban felfüggesztett kínai útvonal válik ismét elérhetővé, a kapacitások elérik a 2019-es szintet.
Az Emirates június 1-jétől minden nap repül Budapest és Dubaj között, miután heti hétre növeli járatai számát a jelenlegi öt helyett.
Két veszteséges évet követően nyereséggel zárta 2022-t, és három év kihagyás után ismét osztalékot fizet a részvényeseinek a zürichi repülőteret üzemeltető Flughafen Zürich AG.
Mindössze egyetlen év leforgása alatt!