Rio: éppen kész lett a metró is
Júniusra akarták átadni, de akkor még volt egy kis munka, amit be kellett fejezni.
Júniusra akarták átadni, de akkor még volt egy kis munka, amit be kellett fejezni.
Meghívásos közbeszerzési eljárás alapján lesz a GW Train Regio az egyik csehországi gyorsvonati vonal kiszolgálója decembertől.
Nem Répási rúgja, hanem egy olvasó: tizenegy pontban szedte össze mi mindent nem sikerült jól megcsinálni a váci vasútállomáson.
327 méteres szintkülönbség 257 ezrelékes emelkedőn: ez a kovászna-kommandói sikló. Múltidézés Brassón túlról.
A malom még megvan, a sínek, a mozdonyok emlékei is.
Százötven éve indult el Pesten az első lóvasút. A jeles évfordulóra a Duna mindkét partján közösen emlékezett a BKK és a BKV: kivonultak mindennel, amivel csak lehetett.
Forduló hónap augusztus: nagyon sok helyen készen lettek a felújításokkal, viszont, most máshol vonultak föl a pályamunkások. A nagy karbantartások mellett sok apróbb munka okoz átmeneti kényelmetlenséget, kellemetlenséget.